Bohócot csinál a rendőrökből a körözött férfi

Kifigurázott képekkel hergeli a zsarukat Harry Brackpool.hbbTalán még emlékszünk a „Kapj el, ha tudsz” című filmre, amiben Leonardo DiCaprio menekült az őt üldöző Tom Hanks elől, akit különböző trükkökkel vert át. A film Frank William Abagnale történetét mesélte el, ám most úgy néz ki, hogy a férfi élete egy 24 éves fiatalembert is megihletett.

Harry Brackpool azonban messze nem olyan kreatív, mint Abagnale volt, aki például orvosnak, pilótának is képes volt kiadni magát, ám Brackpool még így is komoly fejtörést okoz a brit rendőröknek, akik képtelenek elkapni a körözött férfit.

Habár Brackpool állítja, hogy csak egy halat akart megölni, a hatóság mégis bántalmazásért és életveszélyes fenyegetésért üldözi. A férfit nem igazán izgatja, hogy a zsaruk bilincset szeretnének kattintatni a csuklójára, mert ő lelkesen posztolja a Facebookon a brit rendőröket kifigurázó képeket.

Az első szelfit akkor tette ki Brackpool, amikor a surrey-i rendőrség kiadta a körözést, és a lakosság segítségét kérték. A férfi azt írta az első kép alá, hogy: „A játék most indul – még hogy halálos fenyegetés, hahaha – azok az ostobák semmit sem tudnak rám bizonyítani.”hbBrackpool néhány ismerőse viccesnek találta a dolgot, de akadtak, akik rosszul lettek a férfi viselkedésétől. A nagynénje hozzászólásában például az állt, hogy Brackpool igazán tekintettel lehetne az édesanyjára, és számon kérte a férfin, hogy mi ez a szánalmas viselkedés.

A körözött férfi vasárnap újabb fotókat tett ki. Ezeken egy rendőrt ábrázoló „kertitörpét” ölelget, majd egy rendőrautó mellé állt, végül a strandon lazult. Az első poszt alá belinkelt egy cikket, ami a viselt dolgaival foglalkozik.hb2Mindezek mellett Brackpool megírta a kommentek között, hogy nem érti az egész felhajtást, mert ő csak annyit mondott, hogy megöl egy halat, ezét nem kellene lekapcsolni. Később kiderült, hogy konkrétan egy pontyot, és nem aranyhalat fenyegetett meg.

A surrey-i rendőrség csak annyit fűzött hozzá a dologhoz, hogy Brackpool továbbra is szabadlábon van, és a lakosság segítségét kérik az elfogásához.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com