Egy férfi idős menhelyi kutyákat fogad örökbe

Hónapok teltek el, miután Steve Gerig szeretett kutyája meghalt, de a férfi továbbra is össze volt törve. Ekkor döntött úgy, hogy szeretne egy másik kutyának is jó életet adni. Itt kezdődött a története. Elment a helyi menhelyre Denverben és örökbe fogadta a legkevésbé csinos, idős kutyust, akikkel mások egyáltalán nem foglalkoztak. Mostanra Greig igazán elfoglalt gazdi lett, hiszen már tíz idős menhelyi kutyának ad otthont. Instagramját pedig már 478 ezren követik.


Greig minden nap hajnal ötkor kel, hogy reggelit készítsen a nagy családnak. A legtöbb kutyának különböző ételre van szüksége. Aztán sétára indulnak a helyi parkban, esetleg meglátogatják az állatorvost. Elmondta, hogy az idősebb kutyáktól különös szeretet kap, hiszen idővel nyugodt bölcsesség bukkan fel bennük.
Greignek még egy egy malaca is van, akit Bikininek hívnak, emellett két kacsa, galambok, macskák és pár csirke. Most éppen telt ház van nála, de később szeretne még több idősebb kutyát örökbe fogadni.


man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-6 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-7 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-38 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-39 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-51 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-58 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-87 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-93 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-98 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-100 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-102 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-110 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-117 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-125 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-126 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-132 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-142 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-521 man-adopts-senior-dogs-shelter-steve-greig-531

forrás: BoredPanda

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com