Egy remek állapotban lévő hátrahagyott pszichiátria

Az olaszországi Toszkánában létezik egy rejtélyes, ugyanakkor üresen hagyott pszichiátria, ahol már nem hallani tébolyodott emberek sikoltozását, vagy sírását.


Az épületet immár 17 éve magára hagyták, de már itt több évtizede nem folyik gyógyítás. A Villa Sbertoli belsejében azonban erősen érződik, hogy mi folyt itt annak idején. Igaz érződik, hogy magára van hagyva az egykori gyógyintézet, mert a lábazaton lévő olajfesték egyre jobban lepattog a falról és a festmények, folyosók korlátai is erősen ütöttek-kopottak. Ettől függetlenül a gyönyörű épület egyáltalán nincs olyan állapotban, hogy azt ne lehetne felújítani.

1

A Villa Sbertolit egy gazdag üzletember Augustine Sbertoli építtette az 1800-as években. Mende-mondák szerint kisfia az építést követően nem sokra rá megőrült és az épületet pszichiátriává alakítatta át 1868-ban. Azóta a Villa Sbertoli sok mindenen keresztülment, mert a második világháború idején a fasiszták kisajátították és politikai börtönné alakították át. A háború után újra pszichiátriává alakították át.

2

Olaszországban azonban az 1970-es években úgy döntöttek, hogy az összes régi fajta tébolydát bezárják az országban.

Véglegesen kapuit 1998-ban zárta be, azóta az elhagyatott épület egyre jobban romlik, de még nincs olyan állapotban, hogy ne lehetne teljesen helyreállítani.

Kinek is kellene hát egy olyan épület, amelyben sajnos nem sok vidám dolog történt „élete” során?

3

4

5

6

7

8

Forrás: lajk.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com