Eldurvult a születésnap! A Másnaposok című film életre kelt Las Vegasban


Egy ügyvéd 23 millió forintnak megfelelő kárt okozott Las Vegasi lakosztályában, amely teljesen a Másnaposok című filmre hasonlított.


Robert Pearman 45. születésnapja csúnyán eldurvult, hiszen 23 millió forintnak megfelelő kárt sikerült tenni az Encore Hotel egyik szobájában. Az ügyvéd inkább a letartóztatás mellett döntött, mintsem fizetett volna az okozott károkért.
A lakosztályban voltak ételek okozta szennyeződések, törött üvegek, felborított bútorok és súlyosan megrongálódott tárgyak is. A rendőrség elszállította a férfit, hiszen nem tudott fizetni az okozott károkért.


las-vegas-strip

Az Encore Hotel jelentette fel a férfit, hogy lakosztályában természetellenes cselekedetek történnek. A férfi egy hatalmas három hálószobás lakosztályt bérelt magának, amelyből elképesztő kilátás nyílt Las Vegasra. Természetesen a férfi erősen ittas állapotban volt, amikor a hatalmas rombolás történt.
Itt ugyan a legénybúcsú helyett Pearment öt nő vette körül, velük okozta a pusztítást. A férfi elmondta a rendőrségnek, hogy természetesen ő felelős az összes kárért, amely a lakásban történt. A férfinek ki kell fizetnie a károkat, különben a börtönben fogja végezni.


lawyer6n-2-web






 


forrás: New York Daily News

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com