Elkérték a személyiét az 50 éves férfinak, mert banánt vett

Az önkiszolgáló pénztárnál érte a meglepő helyzet Tony Morrist.Tony MorrisA teája mellé szeretett volna némi csemegét vásárolni Tony Morris, a notthinghami Carlton közelében található üzletben. Mivel az 50 éves férfi csak banánt és egy csomag rágcsálnivalót vett, ezért úgy döntött, hogy az önkiszolgáló pénztárt veszi igénybe.

A gép azonban villogni kezdett és jelezte, hogy az üzlet munkatársának ellenőriznie kell a vásárló korát. A következő, amit Morris látott az volt, hogy egy eladó és egy biztonsági őr közeledik felé.

A férfi el sem tudta képzelni, hogy mit csinálhatott olyan rosszul, hogy az ilyen figyelemfelkeltő volt. A vásárló elmondta, hogy nem vásárolt alkoholt, amikor megkérdezték az életkorát.

A munkatárs erre azt válaszolta, hogy az olyan termékek esetén is szükség van a nagykorúság ellenőrzésére, amelyek erjesztése során alkohol keletkezik, majd megkérdezte, hogy ez-e Morris terve a gyümölccsel és a magvakkal.

A férfi közölte, hogy ő csak a teája mellé szeretne valami kísérőt, és egyébként is antialkoholista, valamint 50 éves. Végül a munkatárs nem ellenőrizte a férfi életkorát, és még jót is nevettek az incidensen.

Ennek ellenére Morris most a médiához fordult, mert szeretné, ha az áruházlánc kitenne valamilyen figyelmeztetést, ha két termék kombinációja aggályosnak tűnik a számukra, hiszen lehet, hogy legközelebb a reggelijét nem tudja megvenni, amiért nincs nála személyi, vagy útlevél.

Morris esete nem egyedülálló. A hónap elején a 37 éves Kate Lancaster baja gyűlt meg az önkiszolgáló pénztárral, amikor görögdinnyéből és szőlőből álló gyümölcskeveréket vásárolt a plymouthi üzletben.

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com