Elszomorító látvány Csernobilban a 28 évvel ez előtti katasztrófa után – videó

Az emberi hanyagság vetett véget rengeteg emberéletnek a csernobili atomkatasztrófa közben. Ami utána jött, az pedig egy értelmetlen passzív, vagy direkt népirtás?


Abban az időben a felelőst nagy büntetés érte. A legnagyobb megaláztatás érte a tagot, hiszen kizárták a kommunista pártból.

pppo

Pripyat-ba pedig az emberek jó reménységgel költöztek. A megélhetésért és, hogy el tudják tartani szeretett családjaikat. Ezt az idillt egy szempillantás alatt nem várt időben és minden előzmény nélkül elfújta a szél.

Csernobil, még most is kísérti az egész emberiséget. Az atom és az emberi mulasztás elleni felhívásnak mementójaként.

ppt

Danny Cook filmkészítő elment erre az átkozott helyre, hogy felvételeket készítsen a kísértet városról. A profi fiatalember úgy mutatja be a képeket, mint egy apokalipszis utáni korszakot, ami sajnos helyt álló is. A felvételeket a még mindig erősen fertőző területekről drónnal készítették.



A csernobili atomkatasztrófa jelenleg 200.000 embert érintett és okozta halálát.

Korábban is írtunk Csernobillal kapcsolatban elhagyatott katonajárművekről. A cikket ITT olvashatjuk.

Forrás: lájk

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com