Elvehetik az autót, ha vezetés közben rúzsozik a sofőr

Szigorú szabályokat készülnek bevezetni Dubajban.girl with a lipstickElég csak egy pillanatnyi figyelmetlenség ahhoz, hogy súlyos autóbalesetet szenvedjen az ember, emiatt a vezetés teljes koncentrációt követel a sofőröktől, akik ennek ellenére hajlamosak a telefonjukkal babrálni, inni, vagy éppen sminkelni ahelyett, hogy az útra figyelnének.

Dubajban sincs ez másképpen, ám ott felmerült az ötlete annak, hogy a hatóság frissíti a veszélyes vezetésről szóló törvényt. A rendőrség helyettes főparancsnoka elmondta, hogy kétsége sincs afelől, hogy ez meg fog történni.

Hozzátette, hogy összesen tíz tevékenységgel bővítik a büntetendő cselekedetek listáját. Ezek között szerepel az autóvezetés közbeni evés, ivás, dohányzás, szelfizés, a fejkendő igazgatása, a sminkelés és a tévénézés.

Amennyiben a frissítés ellenére valakit rajtakapnak a rendőrök, hogy a tiltás ellenére is űzi valamelyik tevékenységet, akkor nemcsak 1000 dirham (nagyjából 75 ezer forint) büntetést rónak ki, hanem még 12 fekete pontot is adnak, ráadásul az autót is elkobozhatják egy hónapra.

Al Zafin vezérőrnagy elmondta, hogy szerinte a vezetés közbeni fésülködés és a rúzsozás veszélyesebb, mint a mobiltelefon használta, ami egyébként a piros lámpánál való várakozáskor is tilos, ám a büntetése mégis ötödébe kerül annak, mint a visszapillantó sminktükörként való használata.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com