Emberi sorsok kísérik a bordélyban készített fotósorozat (18+)

Sandra Hoyn nemcsak fényképezett, hanem mesélt is a bangladesi bordélyházakról.Sandra Hoyn5Bangladesbe utazott Sandra Hoyn, a fiatal hamburgi nő, aki megnyerte a Magnum nemzetközi fotóügynökség díját, és őszintén beszélt arról, hogy mit látott és tapasztalt Bangladesben, amely azon kevés muzulmán országok egyike, ahol legális a prostitúció.

A Kandapara Tangailban a legrégibb, míg az országban a második legnagyobb bordély, ami 200 éve kezdte meg a működését. Bár két évvel ezelőtt megszüntették, mégis egy civilszervezet segítségével sikerült újraindítani.

Most jogosan hördülhet fel mindenki, hogy egy civil szervezet miért támogatta egy bordély újraindítását. Ennek oka az volt, hogy sokan ott születtek, nőttek fel, és egyszerűen nem volt hova mennünk. A Kandapara támogatói ráadásul úgy gondolják, hogy a szexmunka is munka, ezek a nők pedig nem is akarnak mást csinálni, ezért is tüntettek a munkavállalói jogaikért.

Végül a jogásznők társasága győzte meg a legfőbb bíróságot arról, hogy törvénytelen tett lenne a nők kilakoltatása. Miután a bordély újranyitott, a nők gyorsan visszatértek az otthonukba. Napjainkban a bordélynegyedet egy két méter magas fallal vették körül.Sandra Hoyn4A szűk utcákban étkezdék, teázók várják a vendégeket és utcai árusok kínálják eladásra a termékeiket. A bordély saját törvények és hierarchia szerint működik, tehát teljesen más, mint a társadalom többi része.

A nők például sokkal gyengébbek, mint Banglades más területein, míg van, amiben viszont erősebbek. Ők akkor a legsérülékenyebbek, amikor 12-14 évesen bekerülnek a bordélyba. Szegény családból jönnek, gyakran emberkereskedők áldozatai, akiknek nincs szabadságjoga, csak adóssága. Ők az madámhoz tartóznak, a pénzüket pedig nem tarthatják meg, és a házat sem hagyhatják el.Sandra Hoyn7A lányok általában 1-5 év alatt tudják visszafizetni az adósságukat. Ekkor független szexmunkássá válnak, ami azt jelenti, hogy most már visszautasíthatják a kuncsaftot, a pénzt pedig megtarthatják. Ők hisznek abban az erőben, amit a foglalkozásukból nyernek.

Habár szabadon távozhatnának, mert már nincs adósságuk, mégsem olyan könnyű odébbállni, mert a bordély falain kívül komoly megbélyegzés várna rájuk. Az sem elhanyagolható tény, hogy sokat keresnek, ha maradnak, ezért inkább nem kockáztatnak, hanem tovább végzik a munkájukat, hogy el tudják tartani az odakint élő családjukat.Sandra Hoyn3Sokan saját akaratukból csatlakoznak a bordélyhoz, hogy így meneküljenek el a basáskodó férjük elől. Az egyik lány például visszautasította a kuncsaftja házassági ajánlatát, mert nem biztos benne, hogy a férfi hagyná, hogy megtartsa a munkáját, ráadásul féltékeny is, mert a barátai közül nem eggyel lefekszik a munkája során.

A lány ezért inkább megtartja a szexmunka adta függetlenségét, mintsem kockáztasson egy házassággal. Ő egyébként csak 17 éves, tehát hivatalosan még nem is dolgozhatna, mert ahhoz be kellett volna töltenie a 18. életévét, ám ebben a szakmában a legtöbben fiatalabbak.

A bordélyban a társadalom minden szintjéről megfordulnak a kliensek, akik között van rendőr, politikus, farmer, halász, gyári munkás, tizenéves fiú, és öregember. Vannak, akik csak szexet akarnak, míg mások reménykednek, hogy itt találják meg a szerelmet, egy nő társaságát.Sandra Hoyn8A bangladesi törvények szerint egy fiatal férfi nem foghatja meg a barátnője kezét a nyilvános helyeken, és nem szexelhet a házasság előtt. Kivéve, ha bordélyba megy, ahol erkölcstől mentes környezetet talál.

Sandra Hoyn elmondta, hogy sok olyan férfival találkozott, aki azért ment a bordélyba, hogy megigyon egy csésze teát valamelyik ott élő lánnyal, mert ez máshol elképzelhetetlen lenne, ugyanis Bangladesben lehetetlen elhívni teázni egy idegen nőt. Mások az alkohol miatt térnek be, hiszen a muszlimoknak tilos ilyesmit inniuk. A nők fátylat sem viselnek a bordélyban, de akkor felveszik, ha kilépnek a házból a való világba.Sandra Hoyn2A hamburgi fotós képsorozatát emberi sorsok kísérik, így például a 14 éves Asma élete is megismerhető belőle. A lány a bordélyban született, és csak idén kezdhetett el dolgozni, míg korábban csak táncolhatott a vendégeknek.

Vele ellentétben a 23 éves Meghla 12 esztendős volt, amikor egy varrodában kezdett dolgozni, de találkozott valakivel, aki egy jobb és jobban fizető állást ajánlott neki. Elfogadta az ajánlatot, ám később kiderült, hogy valójában a bordélynak adták el.

Kajole úgy gondolja, hogy 17 éves, ugyanis a valódi életkorát nem tudja. A lány 9 évig volt férjnél, amikor a nagynénje eladta. Van egy 6 hónapos kisfia, akinek a születése után két héttel már arra kényszerítették Kajolét, hogy álljon munkába, ami a gyerek miatt most neki sem megy jól. A 15 éves Pakhit csak 12 volt, amikor férjhez adták, de ő megszökött, és addig az utcán élt, amíg ez férfi fel nem szedte, és el nem adta a bordélynak tavaly.Sandra HoynSandra Hoyn képein nemcsak lányok és a vendégeik szerepelnek. Az egyik fotón például a 20 éves Jihik öt hónapos ikrei láthatók, akiknek még nevük sincs. Egy másik fotón a 16 esztendős Roni táncol. Ő a bordélyban született és egy boltban dolgozik. De használt óvszerekkel teli fénykép is készült, ahogy a fotós azt is megörökítette, ahogy két lány összeverekszik.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com