Érdekes világrekordok, amelyeket katonák állítottak fel

Nemcsak a világűrbe először kijutó ember volt katona.nőiberepA katonákról először parancsot teljesítő, egyenruhás fegyveresek jutnak eszünkbe, akik életük kockáztatásával próbálják megmenteni az embereket a rájuk leselkedő veszélyektől. A katonák azonban ennél többek, s így akár világrekorderek is lehetnek.

Többszörös rekorder lett a világ első női berepülőpilótája: Több szempontból is világrekordot állított fel a francia Jacqueline Auriol, hiszen ő volt az első női katonai berepülőpilóta, munkája során pedig több sebességi repülési világrekordot is felállított.

Auriol volt az első nő, aki egy Mistral vadászgéppel száz kilométeres távon 818,181 kilométer/óra sebességet teljesített. Az előző rekord 755,668 kilométer/óra volt. Igaz, az amerikai Jacqueline Cochran egy időre megfosztotta a francia berepülőpilótát a rekordtól 1953-ban, ám Auriol 1962-ben visszaszerezte az elsőségét, amikor egy Mirage III vadászgéppel elérte a 1849 kilométer/óra sebességet.

A berepülőpilóta több, mint száz különböző típusú repülőgéppel és helikopterrel repült, valamint részt vett a híres szuperszonikus Concorde tesztelésében is.

Baumgartner zuhant a leggyorsabban: Az orosz hadsereg korábbi helikopterpilótája volt Felix Baumgartner. A katona 2012-ben azzal állított be világrekordot, hogy 39 ezer méteres magasságból hajtott végre bázisugrást.

Ezzel ő lett az, aki a legmagasabbra szállt egy légballonnal, valamint ő ugrott ki a legmagasabbról. A harmadik rekordot a zuhanási sebességével érte el, hiszen elérte a 1342,8 kilométer/órás sebességet.

A magassági rekordot később Alan Eustace, a Google-konszern egyik vezetője, elhódította Baumgartnertől, de a sebességet nem tudta, mert Eustace maximális zuhanási sebessége 1320 kilométer/óra volt.

BaumgartnerA világ legnagyobb helikoptere: Az egykori Szovjetunió gyárában született meg az Mi-12, avagy V-12, NATO körökben pedig Homer kódnevű helikopter. A világ legnagyobb helikopterének fejlesztésének célja az volt, hogy képes legyen nagy méretű és tömegű katonai eszközök szállítására.

A Homer tervezése 1963-ban kezdődött Mihail Mil vezetésével. Az idős Mil számára ez volt az utolsó munka. A prototípust két évvel később kezdték el építeni, majd 1968. július 10-én először emelkedett el a földtől.

A helikopter 1969 februárjában 31 030 kilogrammos tömeget emelt fel egésze 2951 méterig, ám az igazi rekordot 1969 augusztusában állította be, amikor 44 205 kilogrammos súllyal szállt fel. Ez a mai napig világrekord.

Mesterlövész-világrekord Afganisztánban: Két ausztrál mesterlövész, nagyjából egyidejű tüzeléssel állította be a rekordot. A mesterlövészek 3079 yardról, tehát 2815 méterről iktattak ki egy tálib vezetőt.

A lövéshez két Barrett M82A1. 50 BMG kaliberű öntöltő rombolópuskát használtak. A fegyver érdekessége, hogy nem kifejezetten precíziós célokra szokták használni, ráadásul a lövedékek 6 másodpercig voltak a levegőben, tehát a fegyver eldördülését nem halhatták a célpontok.

Még mindig az An−225 a legnagyobb: Antonov tervezőirodájában kezdtek el dolgozni a repülőgépen 1985-ban. A cél az volt, hogy az An-225 képes legyen szállítani a Buran űrrepülőt. A gép azonban olyan nagyra sikerült, hogy napjainkban is az An-225 a legnagyobb aktív repülőgép.

A teljes hossza 84 méter. A szárnyfesztávolsága 88,4 méter. Az An−225 kétszáz tonna hasznos terhet 4500 kilométerre tud szállítani. A maximális hasznos terhelését pedig 250 tonnában határozták meg.

A korább konstrukciók közül csak a Hughes H4-es tudta túlszárnyalni az An-225 méreteit, mert annak a szárnyfesztávolsága 97,5 méter volt, ám a Hughes H4 sosem került forgalomba,

PákozdVilágrekord légifotó a Pákozdi Katonai Emlékparkról: Ezt a magyar rekordot két éve állították fel, amikor a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári szervezete megbízta az Interspect kutatócsoportot, hogy készítsék el a világ legrészletesebb légi térképét a katonai emlékparkról.

A rekord negyvenszerese a korábbi kémműholdak felvételeink és háromszázszorosa a legjobb földmegfigyelő szatellitek felbontásának, tehát ez a világ legrészletesebb olyan légi térkép, amit egy repülőgépből készítettek.

Az első ember a világűrben: Jurij Alekszejevics Gagarin 1961. április 12-én indult el a világűrbe a Vosztok–1 űrhajóval, Bajkonurból. Gagarin 1960-ig egy légibázison teljesített szolgálatot, ám akkor beválasztották a szovjet űrprogramba.

Gagarin ezt a kitűnő teljesítményének és kis termetének köszönhette. Az űrutazás 180 percig tartott. A Földet egyszer megkerülő pilótát hadnagyból őrnaggyá léptették elő, míg az űrben volt.

Chuck Yeager és a hangsebesség: Az Amerikai Egyesült Államok légierejének berepülőpilótája az Edwards légitámaszponton (akkori nevén Muroc Army Air Field) szolgált. Yeagert a Bell Aircraft kérte meg, hogy vezesse a rakétameghajtású Bell X–1 járművet, ugyanis a saját berepülőpilótájuk, Chalmers Goodlin százötvenezer dollárt kért ugyanezért.

Yeager 1947. október 14-én, 13 700 m (45 000 láb) magasan lépte át először a hangsebességet, az 1 Machot. Az elmúlt években ennek a többszörösét is túllépték, de az 1940-es években ez még óriási teljesítménynek számított.

A berepülőpilóta azt is elmondhatta magáról, hogy az elsők között volt, aki egy MiG-15-tel repülhetett, miután a géppel együtt észak-koreai pilótája Dél-Koreába disszidált. Yeager az USAF X–1A programjában is részt vett. Ennek a célja az volt 1953-ban, hogy egy olyan repülőt fejlesszenek ki, ami átlépi a 2 Mach sebességét.

helikopVicces rekord az indiai hadseregben: A katonák nemcsak komoly területen állíthatnak be világrekordot, legalábbis India 54 tisztje ezt bizonyítja, ugyanis ők mind egyetlen egy motorra szálltak fel.

A jármű, amivel világrekordot állítottak be a katonák, egy ötszáz köbcentiméteres Royal Enfield Bullet volt. Érdekesség, hogy a korábbi rekord is indiai volt. Akkor 48 indiai fért fel egy motorra. Előttük a brazil hadsereg 46 katonája zsúfolódott fel egyetlen kétkerekűre.

A világ legnagyobb munkaadója: A brit BBC adatai alapján az amerikai hadsereg a világ legnagyobb munkaadója, hiszen a tartalékosokat is beleszámítva, 3,2 millió alkalmazottjuk van. A kategória második helyén a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg áll, 2,3 millió katonával. A harmadik helyet egy civil cég, az egész Amerikai Egyesült Államokban megtalálható Walmart foglalja el a maga 2,1 millió szerződéses alkalmazottjával.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com