Esküvőjét hagyta ott a hős menyasszony, hogy életet mentsen

Egy kínai menyasszonyt hősnek tartanak, mert még az esküvői fotózását is otthagyta, hogy életet mentsen.


A nővérként dolgozó ara egy tengerben fuldokló férfit húzott partra és próbálta meg újraéleszteni. A menyasszonyi ruhába öltözött fiatal nő mintegy húsz percig küzdött a férfi életéért.

42215

A vőlegény elmondása szerint mikor Guo meglátta, hogy valaki a bajban van a tengerben, egy szót sem szólva elrohant, hogy megmentse.

A szívsebészeten ápolónőként dolgozó fiatal nő éppen a tengerparton tartotta az esküvői fotózását, mikor meglátta a férfit.

bridecpr_20

Guo Yuanyuan minden erőfeszítése ellenére sem tudta megmenteni a férfit, az önzetlen tettéről készült fotók viszont bejárták a netet.

menyasszony2

Az idősebb férfit azonban már nem lehetett megmenteni, mert mint később kiderült, a hűvös víz miatt leállt a szíve. Annak ellenére, hogy a nővér nagyon gyorsan elkezdte az újraélesztést, már túl késő volt.

bridecpr_21

A szívszorító esemény után a vőlegény azt mondta, hogy kimondhatatlanul büszke menyasszonyára, aki élete egyik legboldogabb napján is hivatásának megfelelően cselekedett.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com