Extrém divat a múltból

Rúzs a férfiaknak, toronyhaj a nőknek, és még néhány emlékezetes trend a történelemből.fashionMinden évszázadnak megvan a maga divatirányzata, amelyek a későbbi korokban nevetségesnek tűnhetnek az emberek számára, vagy éppen akad olyan vadhajtás, amelyeket újra divatba hoznak a modern időkben.

A következő extrém divathóbortok, amelyek a múlt században teljesen elfogadottak voltak, remélhetőleg soha többé nem kerülnek elő.

Toronyhaj: Akár három araszra is megemelték a nők haját a XVIII. század második felében. Az akkor élt hölgyeknek rengeteg anyagot kellett beledolgozniuk a toronymagas frizurájukba. Legtöbbször textilből, parafából, gézből készített szív alakú párna köré igazították a hajat, amihez hajpótlás is járt.

Az elkészült frizurát szalagokkal, tollal, ékszerekkel díszítették. Annak pedig csak a fantázia szabott határt, hogy mit formáznak a hajból. Volt, akinek hajót, másnak szélmalmot, megint másnak virágoskertet idézett a frizurája.

Férfi fűző: Nem csak egy, hanem több évszázadon keresztül hódított a fűző, amit férfiak is viseltek, mert egyrészről ezzel akarták tökéletesíteni a tartásukat, másrészről így elrejthették a pocakjukat.

Habár a fűző trend maradt, azért átesett némi változáson, illetve az is eltérő volt, hogy a különböző alkalmakkor hogyan viselték. Más fűzőt viseltek például utazáshoz, mint a lovagláshoz.hajNemes férfi fenék: Ahogy ma a szoknyahossz mérete, úgy a középkorban a tunika hossza változott a divattal. A középkor végén a férfi tunikák rettenetesen rövidek voltak, aminek a nők különösen örültek. A vékony cicanadrágszerű harisnya ugyanis remekül kihangsúlyozta a test minden körvonalát.

Az 1400-as évek Angliájában azonban nem engedték meg mindenkinek, hogy kövesse a divatot. Ebben az időben törvény mondta ki, hogy csak a felsőbb osztály feneke lehet fedetlen, mert az alsóbb osztályhoz tartozó férfiak alfele túl közönséges ahhoz, hogy látni lehessen, tehát csak azok viselhettek rövid tunikát, akiknek „méltóságos fenék” jutott.

Rúzsos férfiak: A történelemben, az ötezer éve létező, rúzs volt a leggyakrabban használt szépítőszer, amit a férfiak is használtak. Az ógörög urak bíborból és kékszőlő kivonatból készült rúzsokat kentek a szájukra.

A középkorban I. Erzsébet királyné hozta divatba a sminkelést, majd a rúzsozás a barokk időkben teljesedett ki, ugyanis akkor a férfiak ugyanolyan gyakorisággal festették a szájukat, mint a nők.

Borotvával magasított homlok: A XIV. században a burgundi hercegségben nagyon elterjedt a gótika. A nők a frizurájukba is belecsempészték a csúcsíveket. Sokan hegyes végű kalapokat viseltek annak ellenére, hogy ez megnehezítette a közlekedést, hiszen csak lehajtott fejjel, behajlított térddel tudtak átlépni egy ajtón, vagy beülni a hintóba.

Annak érdekében, hogy teljes legyen a gótikus stílus, a nők a homlokukat is zseniálisan magasították. A tökéletes csúcsívet azzal érték el, hogy formára borotválták a hajukat a homlok felett.

Bodros fehér paróka férfiaknak: Talán ez a legismertebb a történelmi divatirányzatok közül, ám azt kevesen tudják, hogy egy király kopaszsága miatt terjedt el a paróka. Az 1600-as években uralkodó XIII. Lajos francia király viselt először hosszú, bodros parókát, mert elege lett abból, hogy kigúnyolják a kopaszsága miatt.

A XVII. században komoly iparrá nőtte ki magát a férfi paróka, amiből egyre különlegesebb darabok készültek, majd megjelent a rizsporral fehérre színezett változat. A sokáig tartó divatnak a francia forradalom vetett véget, mert utána ciki volt az arisztokratikus jelkép viselése.cipoMagassarkú férfiaknak: Az első magassarkú lábbelit nem nő, hanem férfi viselte a IX. században, amikor a perzsa lovas harcosoknak ilyen cipőt készítettek azért, hogy a lábuk ne csússzon ki a kengyelből.

Európában is a perzsa hatás miatt terjedt a divat, amikor XIV. Lajos francia király ilyen cipőt viselt, ugyanis nagyon alacsony volt. A hívei hamar leutánozták, majd a nők is megszerették a lábbelit.

Csúcsos cipők: Egy másik érdekes cipődivat a XIV. században terjedt el. A trendi hosszú orrú cipő valójában egyáltalán nem volt praktikus, egyszerűen csak ezzel büszkélkedtek a nemesek, ugyanis minél hosszabb volt a cipő orra, annál előkelőbbnek számított a viselője.

Az értelmetlen divatnak 1366-ban próbált meg véget vetni a francia király, de ez a törekvése elbukott, mert hiába tiltotta, az emberek szerették a hosszú orrú cipők és harisnyák viselését, és sokáig nem voltak hajlandóak lemondani róla.

Papucszokni: A középkorban úgy tűnhetett az 1400-as évek körül, hogy az olaszok mezítláb járnak. Ennek oka az volt, hogy akkoriban nem viseltek igazi cipőt, hanem lábfejjel készült harisnyaszerű nadrágot húztak fel az emberek. Ennek az aljába varrták a bőrtalpat, ami így nem lyukadt ki a gyaloglástól.divatRúzsos mellbimbók: Mint fentebb említettük, a rúzs nagy divat volt, ám a történelemben nem csak a szájra használták. A XVI. és a XIX. század között a nők egyáltalán nem voltak olyan szemérmesek, mint azt hisszük.

Az akkor élt hölgyek egyrészről szívesen jártak mélyen dekoltált ruhákban, sőt, az igazi dámák még a mellbimbójukat is kivillantották, amit rúzzsal tettek hangsúlyosabbá. Ne higgyük, hogy csak a kurtizánok éltek ezzel a praktikával, ugyanis a tisztességes nők is hódoltak a divatnak.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com