Földönkívüliek irányítják Amerikát - ezt Kanada korábbi védelmi minisztere nyilatkozta

s-PAUL-HELLYER-ALIENS-UFOS-largeUfóügyi közmeghallgatás zajlott Amerikában. Kanada korábbi védelmi miniszterét is meghallgatták itt. Paul Hellyer érdekes hírekről számolt be a földönkívüliekkel kapcsolatban.


Kanada korábbi védelmi minisztere azt a nyilatkozatot tette, hogy az amerikai kormányból két tag földönkívüli, de az emberek közt is jelen vannak a földönkívüliek.

A 89 éves Hellyer egyértelműen és félreérthetetlenül adta tudomásul a jelenlévőknek, hogy  léteznek földönkívüliek, melyek közül  legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak.


paul hellyerA nyilatkozat négy különféle fajba sorolhatók a földönkívüliek, akik más-más csillagrendszerekből érkeztek és elképzelhető, hogy az emberiséggel kapcsolatos terveik is eltérnek. Azt is elmondta, hogy a második legnagyobb fenyegetés jelenleg a globális felmelegedés, melyet nem fogunk megoldani, mert egy bugyuta pénzügyi helyzet uralkodik a világban és az olaj mindenek felett van.


A volt védelmi miniszter kemény témát boncolgatott, melyben kifejtette, hogy a Földet egy titkos társaság vezeti, melynek tagjai többek közt a nemzetközi bankban, az olajkartellban, a kormányban és a titkosszolgálatokban is jelen vannak.
Szerinte az idegen lények nem feltétlenül kártékonyak.

A mikrochip és az üvegszál nem emberi találmány - ezt is az idegenektől vettük el, mikor a lezuhant repülőgépeiket szétszereltük!




St. Paul városában az első ufó-leszálló helyet egyébként Ő építtette meg és adta át.

Az  amerikai légierő egyik alezredese is elismerte nemrégen, hogy a saját szemével látott földönkívülieket, de a munkájából kifolyólag ezeket nem mondhatta el évtizedeken keresztül.

[divider]Szerintem az emberen kívül is van inteligens lény az Univerzumban! -
lájk ha szerinted így van...

[divider]Szerintem az emberen kívül NINCS  inteligens lény az Univerzumban! -
lájk ha szerinted így van...


[divider]

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com