„Gyógyító enyv” készül a lefagyasztott tigriskölykökből

25 ezer forintnak megfelelő összegért árulják a biológiai „terméket” Vietnamban.enyvA múlt héten kapta el a rendőrség azt a vietnami kereskedőt, aki tigriskölyköket árult. Habár az országban ez nem meglepő, hiszen Vietnamban található a legtöbb illegális vadász, mégis ez az ügy sokkolta a közvéleményt.

A kereskedő ugyanis nemcsak, hogy árulta a tigriseket, hanem lefagyasztotta a kölyköket, hogy gyógyhatású enyvet készítsenek belőlük. A beszámolók szerint az enyvet a tigrisek húsából, csontjából és bőréből állították elő, mert állítólag erős gyógyhatással rendelkezik.

A kereskedőt letartóztatta a rendőrség, akik kiderítették, hogy a gyanúsított Vietnam és Laosz határán vásárolta a tigriskölyköket, akiket drágábban akarta eladni a vevőnek, akit a Facebookon akart keresni.

Dr. Pieter Kat tudós elmondta, hogy a tigrispopuláció erősen csökken Vietnamban, és talán, ha maroknyi példány él még. Emellett sok bizonyítékot találtak arra, hogy Kínához hasonlóan, Vietnamban is gyakori, hogy fogságban élő tigriseket tenyésztenek azért, hogy olyan gyógyszereket készítsenek belőlük, amelynek semmilyen tudományos alapja nincs.

Vietnam világhírű az állatcsempész bandákról, ezért ebben a hónapban az indiai különleges erők és az Interpol együtt dolgozik azon, hogy leleplezzék és felszámolják a bűnszervezeteket.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com