Hatalmas esküvői bakik

Tizenhat égés, amire nem szívesen emlékeznek vissza a házaspárok.597826-weddingAz esküvő életünk legszebb napja, aminek minden percére szeretnénk emlékezni, mert minden tökéletes lesz? Legfeljebb a női magazinok és a romantikus regények szerint, mert a valóéletben bárhol, bármikor történhet egy olyan baki, ami miatt legszívesebben az egész ceremóniát elfelejtenénk.

Az egyik internetes oldal felhasználó anonim módon mesélték el az esküvőjük legkínosabb pillanatát, ami segíthet, hogy reálisan álljunk hozzá ahhoz a bizonyos nagy naphoz.

1. „Annyira nevettem az esküvőmön, hogy bepisiltem az esküvői ruhámban. Azt hiszem, ezek után már nem adom el.”

2. „Az esküvőmön láttam az exem tekintetén, hogy teljesen odáig van értem. A férjemen nem láttam ugyanezt...”

3. „Az esküvő napján tudtam meg, hogy az anyósom módosította a menüt. Fájt.”

4. „Ma volt az esküvőm, amin a férjem elesett és úgy beverte a fejét, hogy a sürgősségire kellett vinni. Még mindig az esküvői ruhámban vagyok.”

5. „A pap háromszor mondta ki rosszul a nevemet az esküvői szertartás alatt, pedig korábban gyakoroltuk vele.”

6. „A bevonulás alatt feljött a gyomorsav a számba. Emiatt az eskü és a csók után a férjem is majdnem ugyanígy járt.”

7. „Olyan ideges voltam az esküvőn, hogy elfelejtettem a menyasszonyom nevét.”

8. „Az egyik régi szerelmem eljött az esküvőmre. Nagyon szomorú volt. Egy szót se váltottunk, de a tekintetünk néha összeakadt. Kellemetlen.”wed9. „Tiszta sár volt a ruhám, mert az esküvő elején a párom beledobott egy tócsába.”

10. „Elrontottam az esküt a szertartáson. Ez volt életem legkellemetlenebb perce.”

11. „A feleségem belemarkolt az édesapám fenekébe, mert azt hitte, hogy én vagyok.”

12. „A feleségem rossz ujjára húztam fel a gyűrűt.”

13. „A bevonulásnál arcra estem. A fiam is borult velem.”

14. „Az anyós az esküvőm napján szólta le a ruhámat.”

15. „Sikerült úgy berúgnom, hogy kifeküdtem a saját esküvőmön.”

16. „A fotósunk elrontotta a munkáját. Százhúsz fényképet készített a dekorációról, de csak kettő készült, amin a férjem és én szereplünk. Emellett rengeteg kép volt a fotós fejéről hátulról, de egy se készült, amin csak én lettem volna rajta.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com