Határzár - FM: kiemelt figyelmet kap a földikutya a déli határzár építésekor

Kiemelt figyelmet fordítanak a délvidéki földikutya állomány védelmére a déli határzár építésekor, ezért az ügyben folyamatos a kapcsolattartás a Földművelésügyi Minisztérium (FM) természetvédelemért felelős szakemberei valamint a belügyi és a honvédelmi tárca munkatársai között - közölte az FM szerdán az MTI-vel.

A Földművelésügyi Minisztérium kezdeményezésére a földikutya élőhelyet érintő szakaszon - a régészeti leleteket érintő területekhez hasonlóan - olyan technológiával építik majd a déli határszakaszra tervezett kerítést, amely nem jár földmunkával, jelentős talajbolygatással, a készülő kerítésnek nem lesz a talajfelszín alatti része, valamint minimális a rögzítő cövekek száma is - olvasható a közleményben.

2

Ezeken a szakaszokon az új földút sem közvetlenül a kerítés mellett készül, így a terület további terhelése, zavarása is minimális lesz - tették hozzá.

Kiemelték: az állatok aktivitása most alacsony, a talaj mélyebb rétegeiben tartózkodnak, a területen folyó munkák ezért sem zavarhatják őket.

1

A tárca közleményében arról is beszámolt, hogy a természetvédelmi szakemberek célja a földikutya jelenlegi élőhelyének megóvása, fenntartása és csak vészforgatókönyvként szerepelhet az állomány áttelepítése, amelyre a jelenlegi időszak egyébként sem alkalmas.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrszolgálata a helyszínen felügyeli a védett értékeket érintő tevékenységeket - fűzték hozzá.

3

MTI

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com