Haza szeretnének menni a turistalátványosságként dolgozó hosszú nyakú nők

Etikusabb turizmust szeretnének kiszolgálni a mianmari kayan törzs lányai.mianmari kayanA Hosszú nyakúak Törzsének is szokás csúfolni a mianmari kayan törzset, ahol a nők eleganciáját a hosszú nyak hirdeti. A különleges kultúrában a női szépséget azzal fejezik ki, hogy a kislányok 5 éves koruktól gyűrűt kezdenek viselni a nyakukban.

Idővel egyre több gyűrű kerül a nőkre, akiknek a nyaka azért tűnik hosszabbnak, mert a sok gyűrű súlya fokozatosan eltöri a kulcscsontot és összenyomja a mellkast, ami a hosszú nyak illúzióját kelti.

A törzsből sok nő elmenekült a szegénység és a konfliktus elől, most pedig Thaiföldön dolgoznak, mint turistalátványosság. A hosszú nyakú nők pénzért pózolnak a turistákkal az emberi jogi aktivisták által csak „emberi állatkertnek” nevezett helyeken.

Most több, speciális területekre kiállított, nő is arról beszélt, hogy visszavágyik Kayah állam területére, Mianmarba, hogy megfordítsák a sorsukat. Közülük Muh Par 14 év alatt gyűjtött össze annyi pénzt, hogy néhány hónapja hazamehetett.

A 33 éves Muh Par most egy csinos kunyhóban él, van egy kézműves piaca, ahol helyben készített hosszú nyakú babát, sálakat, egyedi bronz nyakgyűrűket kínál eladásra. Megítélése szerint ez sokkal etikusabb módja a különleges kultúrájának bemutatására.

A nő bízik benne, hogy sikerül Mianmarba csalnia a turistákat, és el tudja tartani a 4-12 év közötti gyermekeit, akik az országban járhatnak iskolában, Muh Par pedig így közelebb lehet a rokonaihoz.mianmari kayan 2Az asszony azért bízik ebben, mert Thaiföld turizmusának sok csapást kellett elviselnie az elmúlt időben, miközben Mianmarban demokráciapárti vezetés került hatalomra, aminek köszönhetően nőtt a turizmus. Az elmúlt 5 évben dupla annyian látogattak az országba, mint korábban.

A hatóságok abban reménykednek, hogy a Kayan régió hegyei lesznek a legkedveltebb úti célok, ugyanis ott épített piacot több, más faluból érkezett közösség. Muh Par szeretné, ha a több turista azt jelentené, hogy minden kayan lány hazamehet Thaiföldről.

A törzs lányai 5 éves koruktól 10 gyűrűt kapnak a nyakukba, évente egyet, egészen a felnőtt korukig. Egy felnőtt nő összesen 25 gyűrűt viselhet, aminek az összsúlya 25 kilogramm. A legenda szerint azért van szükség gyűrűkre, hogy ezek védjék meg őket a tigrisektől, akik általában nyakra támadnak.

Napjainkban sok család nem engedheti meg magának, hogy drága, kézműves gyűrűt kapjanak a nők. Sok fiatal lány pedig úgy gondolja, hogy a különleges nyak hátrány az álláskeresésben.

A nyakon viselt gyűrűket szakember segítségével lehet eltávolítani. Ha ez megtörténik, akkor a nők válla és nyaka visszaáll a normális helyére, függetlenül attól, hogy a nők hány éven át viselték a gyűrűket.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com