Hetvenötezer alkalmazottól kért bocsánatot a viszonyáról szóló hírek miatt a bankvezér

Hetvenötezer alkalmazottjától kért bocsánatot szerdán a viszonyáról szóló hírek miatt a Lloyds Bank vezérigazgatója.

António Horta-Osório e-mailt küldött a brit bankcsoport dolgozóinak. Ebben azt írta, sajnálja, hogy miatta rossz híre kelt a cégnek.

antonio-horta-osorio

A nős, háromgyerekes portugál vezérigazgató és Wendy Piatt, Tony Blair volt kormányfő korábbi asszisztense viszonyát a The Sun című bulvárlap szellőztette meg, ráadásul egy 20 ezer fontos szingapúri üzleti út kapcsán, ami miatt felmerült a gyanúja annak, hogy a bankvezér esetleg a céges keretből költött magáncélokra. Az ügyben indított belső vizsgálat tisztázta a bankvezért.

António Horta-Osório a dolgozóknak küldött e-mailben hangsúlyozta, hogy személyes és üzleti kiadásait szigorúan különválasztja. Azt azonban elismerte, hogy a botrány tekintélyvesztést okozott és ártott a banknak - amelynek kilenc százaléka a gazdasági válság során nyújtott állami segítség révén még mindig az adófizetők kezében van.

Print

"A magánéletem természetesen magánügy, mint ahogy mindenki másé is az" - írta. Hozzátette, sajnálja, hogy a botrány elterelte a figyelmet a nagyszerű munkáról, amelyet a bank dolgozói nap mint nap végeznek.

Hangoztatta annak jelentőségét, hogy a Lloyds munkatársainak példát kell mutatniuk, beleértve őt magát is. "Senkitől sem várom el, hogy mindig tökéletes legyen.

Az a fontos, hogy miként tanulunk a hibáinkból, és utána milyen döntéseket hozunk és hogyan cselekszünk" - fogalmazott.

A bankvezér viszonyáról szóló hírek nem sokkal azután láttak napvilágot, hogy a cég háromezer fős leépítést jelentett be. A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság során már el kellett küldeniük 54 ezer embert.

A portugál szakember 2011-ben került a bankcsoport élére. Előtte a rivális Santandernél dolgozott.

Idén hat százalékkal évi 1,12 millió fontra (409 millió forintra) emelték a fizetését, miközben a vállalat dolgozói csak 2 százalékos béremelésben részesültek. António Horta-Osório a becslések szerint az elmúlt két évben a bónuszokkal és egyéb juttatásokkal 20 millió fontot (7,3 milliárd forintot) keresett.

Az igazgató a levélben megköszönte a támogatást, amelyet az elmúlt hetekben munkatársaitól kapott, és hangsúlyozta, hogy a korábbiakhoz hasonlóan elkötelezett a bankcsoport élén végzett munkája iránt.

MTI

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com