• 8 ℃ / 19 ℃

Ijesztő felvételek, amiket éjjellátó kamerák örökítettek meg – Fotók!

Egy ártatlan őz is sokkal ijesztőbb, ha besötétedik, ám a következő képeken ennél rémisztőbb jelenségeket is láthatunk.
Hétköznapi feladatot töltenek be a vadonba kitelepített éjjellátó kamerák, hiszen egyrészről az a dolguk, hogy felvegyék azt, hogy mit csinálnak az állatok, akiknek a viselkedését, életét így megismerhetik az emberek.

Másrészről megörökíthetik az esetleges illegális vadászokat, akik az éjleple alatt akarnak végezni egy ártatlan őzzel, vagy más állattal, ám nem számítanak rá, hogy felvétel készül róluk, ami jó szolgálatot tesz a hatóságnak az elfogásukban.

Gyakran előfordul azonban, hogy a kamera valami mást, ennél sokkal félelmetesebb dolgot rögzít. Az ilyen képekből születnek a paranormális felvételek, de az sem ritka, hogy csak egy ember kerül a kamera látószögében, ám a sötétben mégis sokkal ijesztőbb, mint világosban.

Most olyan hátborzongató képeket nézhetünk végig, amelyeket éjjellátó kamerák kaptak lencsevégre, és amelyek során talán egy életre elhatározzuk, hogy soha nem tesszük be a lábunkat az erdőbe, ha lement a nap, mert sosem tudhatjuk, hogy ki, vagy inkább mi, ólálkodik a hátunk mögött.

4567811a23(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Reneszánszukat élik a cigány lakókocsik

Reneszánszukat élik a cigány lakókocsik

Egyre többen újítják fel a XX. századot túlélt gypsy wagonokat.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

A wisconsini Shanahan család életét a bársonytalpú házi kedvencének köszönheti.

Egy 700 éves férfi arca így nézett ki

Egy 700 éves férfi arca így nézett ki

A középkori férfi, mintha egy fényképről tekintene vissza rád.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Migránsokat képeznek ki börtönőröknek a svédek egy új programban

Migránsokat képeznek ki börtönőröknek a svédek egy új programban

A svéd kormány tele van meredek ötletekkel a migránsokkal kapcsolatban.

Tündéri videó: ezt művelik a 2 éves ikrek alvás helyett

Tündéri videó: ezt művelik a 2 éves ikrek alvás helyett

Sok szülő él tévedésben azzal kapcsolatban, hogy ha lefekteti a gyerekét, ő tényleg alszik.

Két éve nem talál munkát Saddam Hussain

Két éve nem talál munkát Saddam Hussain

A 25 éves indiai mérnök a neve miatt nem tud elhelyezkedni.

Kerekesszékes aranyhal a legcukibb lény most az interneten

Kerekesszékes aranyhal a legcukibb lény most az interneten

Megható fotó került fel egy aranyhalról, amelyért odavannak az internetezők.

http://ujhazak.com