Ivóvizet és élelmiszert kell tartalékolniuk a németeknek!

A Polgárvédelmi Koncepció néven futó dokumentum alapján a német lakosságnak tartalékolnia kell kötelezően 10 napra elegendő vizet és élelmiszert!


A német kormányt az ellenzék félelemkeltéssel vádolja a Bundestagban. Ugyanis ilyen felhívásra az 1955-ös hidegháború óta nem volt példa!

Stockpile-702548

A kiszivárogtatott hírről a Reuters cikkezett. A német kormány egyébként már 2012-ben tervbe vette a dolgot polgárvédelmi stratégiájában.

Ennek életbelépését a német kormány szerdán fogja tárgyalni.

„A 69 oldalas anyag nem egy hagyományos támadással szembeni felkészülést vetít elő, hanem elővigyázatosságra szólít fel. Előírja, hogy mindenki készüljön fel egy olyan jövőbeli nem kizárt nem kizárható eseményre, amely veszélyeztetheti a túlélést” – írja a Reuters.

A lap még azt is kiemeli, hogy a védelmi miniszter a hónap elején megemlítette, hogy a fokozott terrorveszély miatt és a kiterjedtebb esetleges katonai támadások miatt, szükség van a rendőrség és a katonaság szoros együttműködésére, valamint a közös kiképzésre.

Bundestag

Felvetődik a kérdés, hogy a már 2012-ben létrejött terv miért pont most bukkan fel és még nyilvánosságra is hozzák? Pont most!

Lehet, hogy a terrorizmus is közrejátszik, vagy egy olyan váratlan időjárási viszontagság, amely esetleg még el van titkolva, de már a „kapuban áll?”

Lehet, hogy csupán a lakosságot fel akarják készíteni a nem várt eseményekre, de ennek konkrét okát nem fogják senki orrára kötni.

Elképzelhető az is, hogy a hatóságok és a kormányzás úgy gondolják, hogy a lakosság még nem fél eléggé. Ha a magukról való gondoskodást kötelezően a polgárok végrehajtják, akkor kicsit feldobja a gazdaságot, illetve egy nem várt incidens esetén a német kormánynak nem kell humanitárius élelmiszersegélyezést osztani saját adófizető állampolgárainak.

German Chancellor Merkel attends the budget session of the German lower house of parliament Bundestag in Berlin

Felvetődik az a kérdés, hogy az intézkedés nem súlyos hit hiánya-e, amit az állampolgárokra akarnak erőltetni. Hogy gondolják azt, hogy az állampolgárok kisebb-nagyobb lakásaikban 10 napra elegendő élelmiszert halmozzanak fel vízzel együtt. Ez fizikálisan kivitelezhetetlen családonként, már ha ezt személyekre lebontjuk.

Normális családfő ilyenbe nem megy bele.

Minden bizonnyal egészséges dolog, ha van némi élelmiszer és víz tartalék otthon mindig. Száraz ételből, tésztákból, vízből és persze rengeteg konzervből, de nem az a mennyiség, amit kötelezően megkövetelhet a német kormány állampolgáraitól.

Korábban kellett volna Merkelnek felkelni és elkerülhetők lennének ezek a sci-fi-be illő, azonban már 2012-ben megfogalmazott és tervezet elképzelések esetleges megfoganatosítása.

Az ügyben a tárgyalás a héten szerdán lesz.

noahs-ark1

Forrás: idokjelei.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com