Két nemi szerv, 3 láb és négy lábfej egyetlen férfi testében

Gyakorlatilag még magzati állapotban elhalt ikertestvérének a szerveit hordozta részben magán, így 3 lábbal és két nemi szervvel rendelkezett.


A rendellenesség oka az elcsökönyösödött ikertestvér, mely még a sejtosztódási fázisban megrekedt a fejlődésben és elhalt.

A férfinek három lába, négy lábfeje, tizenhat lábujja, és két nemi szerve volt.
Mindegyik lába más hosszúságú volt, de az egyik láb lényegesen eltért a többitől.
[ads1]

három lábu emberFrancesco Lentini volt aki a leghosszabb életet élhette meg 3 lábbal.

Francesco Lentini 1889. május 18-án született a szicíliai Rosolini kisvárosában egy tizenkét gyermekes családba.

A férfit a szülei eldobták maguktól, ezért a nagynénjéhez került, ám ő sem nevelte sokáig és egy fogyatékos intézetbe adta. Lentini gyermekkorában zárkózott volt, későbbi nyilatkozatai során sokszor említette, hogy rendkívül utálta az extra testrészeket. Az intézetben azonban vak, néma és süket gyerekek tucatját ismerte meg, megbékélt önmagával és megnyílt mások előtt. [sociallocker id="111677"]

francesco-lentini-3





francesco-lentini-1

francesco-lentini-4

Érdekes, hogy remek focista vált belőle. A becenevét is a fociból kapta: Three-Legged Football Player, azaz Háromlábú focista.

Kilencéves korában az Amerikai Egyesült Államokba került és csatlakozott a Ringling Brothers cirkuszi showhoz, ahol később önálló estet kapott The Great Lentini címmel.




30 éves korára amerikai állampolgárságot kapott, majd megházasodott. A házasságából 4 gyermeke született.
Lentini 1966. szeptember 22-én halt meg a floridai Jacksonville-ben 77 évesen, a mai napig ő a leghosszabb életet megélt háromlábú ember a világon.
francesco-lentini-7

[/sociallocker]

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com