Kilenc halottja van egy motoros bandák közötti texasi összecsapásnak

Kilenc halálos áldozatot követelt a texasi Wacóban egy fegyveres összecsapás, amelyben legalább öt amerikai motoros banda tagjai estek egymásnak. Az üggyel kapcsolatban 192 embert őrizetbe vettek - közölte a helyi rendőrség hétfőn.

A konfliktus helyi idő szerint vasárnap kora délután, egy autópálya menti zsúfolt bevásárlóközpont Twin Peaks nevű étterme mellett tört ki. Nyolcan a helyszínen, egy kilencedik ember pedig a kórházban halt meg. Mindannyian motoros bandák tagjai voltak.

biker-gang-shooting-main

Az összecsapás tizennyolc sebesültjét szúrt és lőtt sebekkel vitték kórházba. Azt egyelőre nem közölték, hogy a sérültek között vannak-e olyanok, akik nem tartoznak egyik csoporthoz sem. Az őrizetbe vettek ellen szervezett bűnözéssel kapcsolatos bűncselekmények miatt fognak vádat emelni.

A lövöldözés közvetlen oka az első jelentések szerint egy parkolóhely körüli nézeteltérés lehetett. Az előzetes vizsgálatok során arra a megállapításra jutottak, hogy a konfliktus az étterem mellékhelyiségében kezdődött, és onnan terjedt át a parkolóra.

waco-shooting (1)

A Twin Peaks előtt vasárnap több tucatnyi motort állítottak le. A rendőrség előre tudott a találkozóról, ezért megerősítette jelenlétét az étteremnél.

A hiányos öltözetű pincérnőiről ismert étteremlánc helyi egységénél előbb ökölharc tört ki, majd üvegek, furkósbotok, láncok és kések kerültek elő, végül lőfegyverek is eldördültek. Több motorost rendőrök lőttek meg; az egyelőre nem derült ki, hogy halálos lövést is leadtak-e. Három motorost, aki később be akart hatolni a helyszínre, hogy bosszút álljon társaiért, őrizetbe vettek.

A rendőrség szerint a beavatkozás életeket mentett meg. Helyszíni beszámolók szerint a Twin Peaks és egy szomszédos üzlet parkolóját az összecsapás után földön heverő testek borították. Az incidens hatalmas pánikot okozott a környéken.

A helyszín körül megerősítették a biztonsági őrizetet a további összecsapások megelőzése érdekében. A Texasi Szeszesital-bizottság legkevesebb hét napra bezáratta a Twin Peakset a közösséget fenyegető veszélyre hivatkozva. A nyomozásba a helyi rendőrség mellett a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és az Alkohol-, Dohány-, Lőfegyver- és Robbanóanyag-ügyi Iroda (ATF) is bekapcsolódott.

waco-shooting

A feszültség hónapok óta fokozódott a bandák között. A texasi közbiztonsági minisztérium egyik 2014-es felmérése fokozottan veszélyesnek minősítette a Bandidos elnevezésű motoros bandát. Ugyanebbe a kettes szintű veszélyességi kategóriába tartozik a Bloods, a Crips és az Aryan Brotherhood. A dokumentum nem ejtett szót a Cossacs csoportról.

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint az 1960-ban alapított Bandidos egyebek között kokain-, marihuána- és metamfetamin-kereskedelemmel foglalkozik.

MTI

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com