Kína legnagyobb üveghídjának járó elemét kalapáccsal tesztelték! - videó

Júniusban adják át a világ legmagasabb és leghosszabb üveghídját a kínai Zhangjiajie Grand Kanyonban.


Az építők így szeretnék meggyőzni a híd használóit, hogy az átkelés rajta teljesen biztonságos lesz.

1

Az építők megadták a teszt módját, hiszen Dan Simmonst a BBC riporterét kérték meg, hogy vegye a kezébe a súlyos kalapácsot és teljes erőből sújtson a híd üvegből készült járópaneljére.

Az első ütésnél megrepedt az üveg, de a kivitelezők megkérték, hogy üssön még oda néhányszor. Ezt követően az üvegen a repedések még nagyobbak lettek. Ennek ellenére az üvegpanelen még lehetett ugrálni néhány embernek.

2

A tesztet nem egy beépített üvegpanelon végezték.

Egy ilyen elem több rétegből áll, úgyhogy fizikai lehetetlenség, hogy bármennyi ember súlya alatt beszakadjon.



A tériszony kérdése és a híd egyéb biztonsági kivitelezése azonban már másról szól.

A híd 2 sziklát köt össze, amely 430 méterre van egymástól, 300 méteres magasságban. Haim Dotan izraeli tervező által kivitelezett híd már átadása előtt több világrekordot megdöntött.

A hídon egyszerre, akár 800 ezer ember is tartózkodhat.



Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com