Kísérlet - így reagáltak a lányok, mikor kevesebb zsebpénzt kaptak a fiúknál

Érdekes kísérlettel akarta felhívni a figyelmet egy bankcsoport férfiak és nők között tapasztalt bérkülönbségekre.


Az ausztrál és új-zélandi ANZ gyerekeket kért fel házimunkákra, majd a lányoknak ugyanazért a munkáért kevesebb zsebpénzt adtak.
zsebpénz3

Majd elmagyarázták nekik, hogy a felnőttek világában ez a helyzet, azaz ugyanazért a munkáért a nők kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak.

A gyerekek örömmel belementek a játékba és elvégezték a ház körüli munkákat. Majd mikor eljött a fizetés ideje, a lányok 30 százalékkal kevesebb zsebpénzt kaptak, mit a fiúk, azaz 10 ausztrál dollár helyett csak 7-et adtak nekik.

A gyerekek mind fel voltak háborodva a történtek után és nem akarták elhinni, hogy a felnőtteknél ez így működik. Egy kislány például kijelentette, hogyha ő lenne a miniszterelnök, akkor betiltaná az egészet, mert ez törvénytelen.
zsebpénz2

Egy kisfiú pedig azt mondta, hogyha felnő, ő tesz ellene, hogy ne így legyen és mindig küzdeni fog a fontos ügyért. A másik kislány pedig egyszerűen ennyit mondott határozottan: "Ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés jár."

Az egész mögött egy #EqualFuture (egyenlő jövőt) nevű kampány áll, amelyet nőnapon indítottak el.

Azt szeretnék, ha a jövő generációjában megvalósulhatna, hogy a férfiak és nők ugyanannyi munkáért ugyanannyi bért kapjanak.



Forrás: lemon.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com