Kivégzés előtti utolsó mondatok

A sorozatgyilkosok hátborzongató utolsó szavai.
A halálbüntetésről napestig lehet vitatkozni, hiszen számos érvet sorakoztathatunk fel mellette, vagy ellene, a véleményünk pedig megváltozhat, ha egy olyan helyzetbe kerülünk, amelyben olyan súlyos bűncselekményt követtek el, aminek az elkövetője, lehet, megérdemelné a halált.

A következő képeken olyan sorozatgyilkosok szerepelnek, akiknek a bírái úgy döntöttek, hogy a börtön túl kellemes lenne a tetteseknek, és a világ jobb hely lehet nélkülük. Mivel az utolsó szó joga minden embert megillett, ezért most a sorozatgyilkosok utolsó mondatait ismerhetjük meg.

aileenAhogy a filmekben az óriási hajók meg minden. Én is visszatérek!

KürtenAzt követően, hogy levágták a fejemet, még egy percig hallani fogok. A saját vérem spriccelését fogom hallani, miközben a fejem elválik a nyakamtól. Olyan igazi élvezet lesz, amely véget vet az összes élvezetnek.

KetchumA pokolban leszek, amikor reggeliztek fiúk! Hagyjátok őt gyászolni!

HolmesCsak precízen! Ne csapjátok össze!

GaskinsKészen állok a távozásra!

HaarmanNem félek a haláltól!

DahmerEngem nem érdekel, hogy élek, vagy halok. Gyerünk, öljetek meg!

RoséndizMegérdemlem, amit kapok!

FishFogalmam sincs, hogy miért vagyok itt!

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com