Koporsóra írták az évkönyvbe szánt üzeneteiket a rákban meghalt lány iskolatársai

A 18 éves Laura Hillier már nem érhette meg a ballagását és évkönyvet sem kaphatott rákbetegsége miatt.


A végzős lány osztálytársai ezért úgy döntöttek, hogy az évkönyv helyett a koporsójára írják a neki szánt üzeneteket.

JPEG Pro

Laurának így a koporsója lett az évkönyve, a sírjánál búcsúztak tőle a társai.

760x0

A végzős lánynak akut mieloid leukémiája volt, ez egy olyan rosszindulatú daganatos betegség, amely miatt nagy mennyiségű, éretlen, használhatatlan fehérvérsejt halmozódik fel a vérben és a csontvelőben

Laura nem érhette meg a ballagását, mert január 20-án hirtelen elhunyt. A lány így már évkönyvet sem kapott, amiben olvashatta volna a társai neki szánt üzeneteit.

A diákok ezért azt találták, ki, hogy különlegesen búcsúztatják el Laurát. Színes filccel teleírták a koporsóját a neki szánt üzenetekkel.

girl_cancer2.JPG

Az üzenetekkel teleírt koporsóról pedig az egyik osztálytársa képeket tett fel az Imgurra - számolt be róla a Mashable.

A cikk szerint a lány már évek óta várt őssejt-transzplantációra. Tavaly júliusban találtak is neki több donort, de kórházi helyhiány miatt végül várólistára tették. Kemoterápiás kezeléseket kapott, hogy a betegséget szinten tudják tartani.

Laura_Hillier.JPG

A család mindent elkövetett, hogy más intézményben legyen az életmentő műtét, de egész Kanadában várólisták vannak. A szülőknek pedig arra nem volt pénzük, hogy Laurát az USA-ban műtsék meg.

B822312836Z.1_20160125055057_000_GTD1KAC8V.2_Gallery

Augusztusban végre tudtak neki adni egy kórházi ágyat és elvégezték az őssejt beültetést.

Novemberben azonban sajnos újra előjött a rák a szervezetében és intenzív osztályra került. Január 1-jén kiengedték és mindenki reménykedett, hogy most már jobban lesz.

A következő kezelése január 18-án lett volna, de előző nap rosszul lett, majd három nap múlva meghalt.

Laura temetését január 30-án tartották.



Forrás: faktor

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com