Korrekt Facebook – a magyar gyalázó Dániel Péter oldalát törölte a közösségi oldal!

Dániel Péter magyarellenes gyűlöletkeltő beszédei miatt ma reggelre közösségi oldalát elvesztette.


Az interneten szörfözők mindannyian tudják, hogy miféle mocskolódásokat írt Dániel Péter a magyar foci válogatottról. Így gondoltuk, hogy erről nem írunk, mert annyira gyomorforgató volt, hogy nem akartuk klaviatúránkat sugárba lehányni.

peti

Dániel Péter a Gyurcsány uralom alatt ügyvéd volt, akinek jogász engedélyét bevonták. Amikor orbánium hatalomra került, Dániel Péter külföldre kényszerült menekülni.

A számára biztonságot jelentő országból folyamatosan pocskondiázza a magyarságot. A magyar válogatott kijutása az EURO 2016-ra pedig kapóra jött neki.

Mocskos kommenteket írt először az osztrák elleni meccs után. A belgák elleni vereség után pedig a magyar szurkolókat homofóbnak és nácinak nevezte.

Legutóbbi képe a Facebookon:

0000

Nagy valószínűséggel a tiltás csak időszakos, de elképzelhető az is, hogy a törlés végleges! Semmi baj újra kell regisztráltatni magát és újfent folytathatja gyomorforgató tevékenységét a közösségi oldalon.

Dánielt a Facebook azért tilthatta le, mert a felháborító posztjait oly sokan jelenthették a közösségi oldal adminisztrátorainak. A vége tiltás lett.

Dániel Péter valószínűleg meg fogja vádolni magát Zuckerberget is, mert biztos ő is az orbáni diktatúra egyik háttér szereplője.

Az alábbi képen láthatjuk a  magyar "náci" szurkolót, aki megkérdezésre azt felelte, hogy ettől a dologtól távol áll. Számára az egyik legocsmányabb dolog, ami történt a világon az a nácizmus.

ggwgsge_0 

Jó volna letisztázni, hogy a nácizmust a németek bitorolták, ami faji ideológián és egyfajta valláson alapul.

Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com