Középkori vár keresi új királyát

Csupán annyi kell hozzá, hogy meglátni és megszeretni és természetesen az ár, ami 135 millió.


Az 550 négyzetméteres épület szinte várnak nevezhető, amelyben még egy hatalmas lovagterem is található.

1

Az épülethez természetesen tartozik egy óriási telek is. Az ingatlant igazán olyan tehetős embernek érdemes megvásárolni, aki változatosságot akar és a mindennapokkal ki van a hócipője. Azt meg kell adni, hogy az épület nagyon szép. Azonban az 550 négyzetméterével várnak kicsi, háznak pedig nagy. Persze a 240 négyzetméteres lovagterem sok helyet vesz el a négyzetméterekből. Ez azonban még befejezésre vár.

A várnak látszódó mondhatni meseszép építményt a 2000-es években húzták fel, így az állapota kiváló.

2

Az épület Szegedtől mindössze 30 kilométernyire található, festői környezetben Ásotthalmon. A várhoz 5,5 hektáros park is tartozik, amely felér egy gyönyörű arborétummal. Megtalálható itt tízezer cédrus, boróka és más különleges növények, amelyek varázslatossá teszik a várhoz tartozó területet. Az öntözőrendszer automatizált.

A főépület földszintjén egy 65 négyzetméteres nappali található, az emeleten pedig egy óriási hálószoba tölti ki a teret. A várban található még egy 90 négyzetméteres garázs és a harangtorony, ahonnan lehet a környéket kémlelni, noha itt ellenségek és betolakodók nincsenek.

5

A telekhez hozzátartozik még az 1 hektáros halastó is. A birtok 3 méter magas kerítéssel van körbevéve. Az ingatlant sok mindenre fel lehetne használni, de eddig még nem sikerült eladni.

3

4

Forrás: borsonline.hu

Hozzászólások

Felhőkarcoló alkatrészekből bútorok

Felhőkarcoló alkatrészekből bútorok

A Niceworkshop tervezőstúdió két új kollekciót adott ki, amelyek az Aged Form Line és a New Form Line névre hallgatnak az imprint Format újrahasznosítására. A darabok alumínium zsaluzatból készülnek, amelyeket nagy méretű épületek betonozására használnak.

A népies építészetet és a hagyományos anyagokat ünnepli a haidarábádi étterem

A népies építészetet és a hagyományos anyagokat ünnepli a haidarábádi étterem

A Telugu Medium, egy 500 négyzetméteres vendéglátóipari vállalkozás, mely az építészeti találékonyság bizonyítéka. A Sona Reddy Studio által irányított, Anjali Miriyala és Jemy Joy alkotta tehetséges csapattal közösen kialakított tér az örökség és a kulináris kiválóság egyedülálló fúzióját testesíti

Az ‘Adam Sheet’ egy áttetsző és mosható szövet, amely újrahasznosított almahulladékból készül

Az ‘Adam Sheet’ egy áttetsző és mosható szövet, amely újrahasznosított almahulladékból készül

A Studio Sozai Center újrahasznosítja az almahulladékot, az almatörkölyt, ebből lesz az ‘Adam Sheet’, mely egy organikus, áttetsző és mosható anyag, amely megőrzi a gyümölcs vöröses-barna árnyalatát.

Építészeti díjat nyert a kaliforniai egyetem kortárs kápolnája

Építészeti díjat nyert a kaliforniai egyetem kortárs kápolnája

Ez a San Diegó-i keresztény magánegyetem a meglévő imakápolnát egy bensőséges, istentiszteletre, személyes elmélkedésre és imádságra alkalmas helyiséggel cserélte ki. Az új kápolna tervezése két inspirációra épül: a nyugodt tengerparti környezetre, valamint az építmény spirituális és tudományos horg

Befejezetlen megjelenéssel bájol el az 'Unfinished Home'

Befejezetlen megjelenéssel bájol el az 'Unfinished Home'

A torontói tervezőstúdió, a Workshop Architecture Inc. alkotta meg az Unfinished Home projektet, amely egy előregyártott ház, szabadon álló szerkezettel. A belső teret a kékre festett, hangsúlyos részletek határozzák meg.

“A-FRAME” családiház építés Magyarországon

“A-FRAME” családiház építés Magyarországon

Első ránézésre az “A-FRAME” -azaz A-keretvázas házak formavilága egy alpesi vagy skandináv vidéki házra emlékeztethetnek. A teljesen személyre szabható ház maga egy nyeregtető forma és (általában) egyenlő szárú háromszög a formáját ölti.

Okozott-menedékhely nyújt luxust a zord alpesi környezetben, Ausztriában

Okozott-menedékhely nyújt luxust a zord alpesi környezetben, Ausztriában

A 2009-ben megnyitott kis hegyi falut 15 faház és három villa alkotja, amelyeket hegyi fenyők, alpesi rózsák és áfonyabokrok dús növényzete vesz körül. Az ősi ház és a szomszédos birtokok több mint 200 éve az Oberlader család tulajdonában vannak.

3D-nyomtatott előregyártott házak egyre népszerűbbek az USA-ban 

3D-nyomtatott előregyártott házak egyre népszerűbbek az USA-ban 

Az építőanyagok drágulása miatt az építők és a fejlesztők a hagyományos házépítési módszerek alternatíváit keresik, hogy segítsenek a lakáshiány kezelésében. Erre válaszul az építési technológia egyik növekvő területe a 3D nyomtatás.

A leg-egyedibb otthon, amit valaha láttál

A leg-egyedibb otthon, amit valaha láttál

A 75.9 House egy szénafarmon épült ház a kanadai Csendes-óceán északnyugati részén. A projekt egy olyan technikát alkalmaz, amely során a betont rétegelt lemezből készült bordaszerkezetekbe helyezett szövet zsaluzatba öntik, így falak és oszlopos tetőformák keletkeznek.

A Wallmakers újrahasznosított műanyag játékokat szőtt ennek az indiai otthonnak a földből készült homlokzatába.

A Wallmakers újrahasznosított műanyag játékokat szőtt ennek az indiai otthonnak a földből készült homlokzatába.

A Wallmakers Toy Storey Residence projektet az észak-keralai Vadakara városában a műanyaghulladékot szoborszerű és fenntartható otthonná alakítja át. "Lépett már valaha LEGO-kockára?" - kérdezi Vinu Daniel, a Wallmakers vezető építésze. Ez a látszólag hétköznapi élmény mélyebb vizsgálódást

http://ujhazak.com