Közmunkára ítélték és eltiltották a háziállattartástól a patkányát megölő férfit

Közmunkára ítélték és három évre eltiltották a háziállattartástól azt az ausztrál férfit, aki videóra vette, ahogy leharapja egy élő patkány fejét, majd a felvételt közzétette a Facebookon.

A videót, amelyen Matthew Clement Maloney káromkodások közepette kiveszi a háziállatként tartott rágcsálót egy dobozból, majd leharapja az állat fejét és végül lehúz egy korty vodkát, több százezerszer nézték meg, amikor januárban felkerült a közösségi oldalra - írta az abc.net.

7585718-3x2-940x627

A Brisbane-ben élő 25 éves Maloney bűnösnek vallotta magát egy rendbeli állatkínzás bűntettében a Brisbane-i Városi Bíróságon. Suzette Coates bírónő ítélete szerint a férfinak 100 órányi közmunkát kell végeznie, és három évig nem tarthat háziállatot.

Coates nárcisztikus személyiségnek nevezte Maloney-t, amiért a férfi az internetet használta, hogy figyelmet szerezzen magának, ugyanakkor véleménye szerint Maloney nem visszaeső.

Maloney elmondta, bűntudatot érez, ám mint fogalmazott, a tette "nem volt annyira rossz".

5fa1f966a906bebc620bf643decbb370

"Rengeteg rosszabb dolog van, amit az ember tehetett volna. Patkányméreg, és ilyesmik, patkánycsapdák" - mondta a férfi a bíróság épületénél várakozó újságíróknak.

Maloney megígért, nem készít több videót. Mint fogalmazott: "Akkor azt gondoltam, hogy vicces, aztán, hát igen, ostoba döntés volt".

Az RSPCA brit állatvédő szervezet szerint a patkány 29 másodpercig szenvedett.

MTI

Hozzászólások

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Észtországban nem mindennapi videó készült egy idős néni átkíséréséről a zebrán.

Csodás átalakuláson ment át a pitbull, akit tűzoltók mentettek meg - videó

Csodás átalakuláson ment át a pitbull, akit tűzoltók mentettek meg - videó

A kutyusra az utolsó pillanatban találtak rá a lánglovagok Los Angelesben.

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

A mátrai naperőmű tiszta energia felhasználása is bekerült a példák közé.

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Terápiás szamár segített kimondani a beteg kislánynak az első szavakat

Amber anyukája végtelenül hálás a terápiás szamárnak, hogy csodát tett gyermekével.

Szívszorító: forgalom közepén őrizte elgázolt társát a kutyus

Szívszorító: forgalom közepén őrizte elgázolt társát a kutyus

A kínai Szejcsangban a minap szívszorító esetnek lehettek szemtanúi az arra járók.

Szárított hal, zöldség és tészta import-exporttal foglalkozott a Samsung

Szárított hal, zöldség és tészta import-exporttal foglalkozott a Samsung

Tíz világmárka, aminek neve összeforrt a ma forgalmazott termékükkel, pedig teljesen mással kezdték.

A világ legkülönlegesebb elit alakultai, akik odamennek, ahonnan mindenki más menekül

A világ legkülönlegesebb elit alakultai, akik odamennek, ahonnan mindenki más menekül

Nyolc egység, amelynek tagjai a saját életük kockáztatásával mentenek meg másokat.

Vérfagyasztó bűntények

Vérfagyasztó bűntények

Savval gyilkoló magyar orvos is szerepel a régmúlt legdurvább történetei között.

Megható fotók: egy katona apuka teadélutánja kislányával

Megható fotók: egy katona apuka teadélutánja kislányával

A megindító képsorozat azt mutatja be, hogy a katonáknak is van gyengéd oldaluk.

Bécsi muszlim óvodákban radikalizmusra nevelik a gyerekeket?

Bécsi muszlim óvodákban radikalizmusra nevelik a gyerekeket?

Egy professzor szerint nagy az esélye, hogy a muszlim óvodákban a gyerekek radikalizálódnak.

http://ujhazak.com