Külföldön már az égben is lesz Uber

Míg nálunk a taxisok demonstrálnak, addig az Egyesült Államokban nemcsak a földi utakon terjeszkedik az Uber.uberJövő héten Utah-ban, a Sundance fesztiválon kezdik el tesztelni a legújabb Uber-szolgáltatást, ahol helikopter viszi az utasokat a céljukhoz. A szolgáltatás igénybe vevőért házhoz megy az autó, amit természetesen az Uber küld, majd az utasok ezzel mehetnek el az „igazi” járműhöz, ami egy Airbus H125-ös és H130-as helikopter, ugyanis az európai cég szerződést kötött az Uberrel.

2013-ban már volt egy hasonló kísérlet, ami az UberChopper nevet kapta, és a New York székhelyű Blade állt mögötte. Az utakat New York és Hamptons között ajánlották, közel 3 ezer dolláros áron.

A szolgáltatást eseményekre menet esetén lehetett igénybe venni, így például az utasok eljuthattak a Tennessee állambeli Bonaroo zenei fesztiválra, 1500 dollárért, vagy a Forma-1 austini nagydíjára, ami 400 dollárba került.

Az Uber helikoptert az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban és Abu Dhabiban is igénybe vehették az utasok tavaly november végén, a Forma-1-es nagydíj idején. Cannes-ben pedig a filmfesztivál alatt lehet igénybe venni a szolgáltatást, amire a megszokott Uber szabályok érvényesek, Indiában pedig Uber-riksa igényelhető.

A jövő héten tesztelésre kerülő szolgáltatásban tehát az lesz az újdonság, hogy bármikor, bármilyen úti célra igénybe vehetik az emberek a helikoptert. A hazai taxisok körében nagy felháborodást keltő Uber, a vízen is terjeszkedik, hiszen tavaly óta Miami, Sydney és Isztambul vizein is megjelentek az Uberhajók.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com