Kutyák helyett fekete medvéket nevelt tévedésből egy kínai gazda

Kiderült, hogy ázsiai fekete medvék azok a két éve kiváló házőrző-palántákként vásárolt "kölyökkutyák", amelyekről egy Jünnan tartományi gazda évekig gondoskodott.bearVang Kaj-jü a vietnami határ mellett található Makuan településen él és egy napon, a banánültetvényen, ahol dolgozott, egy vietnami férfi eladásra kínálta neki a láthatóan erős, egészséges csöppségeket. Ígérte, az "ebek", ha megnőnek, távol tartják majd az idegeneket.

Minderről maga Vang számolt be a kínai médiában, azt is hozzátéve, hogy rendkívül körültekintően viselte gondjukat, az etetés mellett naponta fürdette, ápolta őket. A cseperedő kölykök azonban mintha nem kutyaként viselkedtek volna, a szokásosnál nagyobbra nőttek, ráadásul az étvágyuk is hirtelen megnövekedett, s a birtok potenciális őrei egy idő után, néha-néha szemet vetettek Vang csirkéire.

Szerencsére a gazda nemrég megfordult egy környékbeli ismeretterjesztő vadvédelmi kiállításon, ott beazonosította kedvenceit, és nyomban segítséget is kért biztonságos elhelyezésük érdekében. "Nagyon szeretem őket, néhányan sok pénzt is ajánlottak értük, de én sosem gondoltam, hogy megválnék tőlük" - mondta a férfi a Hszinhua hírügynökségnek.

A helyzet végül, a rendőrség közvetítésével, vélhetően mindenki számára a napokban megnyugtatóan rendeződött.
A vadőrök kapcsolatba léptek a tartományi vadvédelmi és rehabilitációs központ illetékeseivel, s a gazda fájó szívvel ugyan, de elengedte medvéit.

Róluk utóbb kiderült, hogy egyikük hím, a másikuk nőstény, körülbelül 3 évesek lehetnek és jó egészségi állapotnak örvendenek. Az ázsiai fekete medvék a védett fajok közé tartoznak Kínában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com