Liberland a szír menekültek paradicsoma lehet

Húszezer szíriai jelentkezett a magyar határ környékén kikiáltott kis államba, ami Magyarországtól és az ottani magyar lakta településektől nem messze van.


Liberland egy olyan senki földje, amire Horvátország és Szerbia sem tart igényt az elhúzódó határvitáik miatt. A területen Vít Jedlička még tavasszal alapította meg a mini államot, aki szerint az Európa Unió bevándorlás politikája teljesen elhibázott.
A problémába csupán Magyarország hozott be némi értelmes érvet!

0

A cseh származású nem létező állam elnöke elárulta, hogy technikailag nem létező államába szír valódi menekültek is kérhetnek állampolgárságot 10 ezer dollár ellenértékben, amellyel hozzá járulhatnak a liberlandi projekthez. Továbbá eleget kell tenni a kis állam toleranciájához, amely kihat a vallásra is.

A kritériumok ellenére 20 ezer szíriai jelentkezett állampolgárnak. Ezek közül csupán 1200-an voltak alkalmasak az állampolgárságra.

A korábbi euroszkeptikus politikus elmondta az is, hogy a horvát határőrök a liberlandiakat nehezen engedték be az országukba. Aki ezzel megpróbálkozik közel 2 hónapra le is ültethetik. Egy ilyen nem élhető állampolgárság ára viszonylag 2,7 millió forintnyi összeg, amelyet önkéntes szolgálattal, illetve érdemekkel is el lehet nyerni.

Vít Jedlička őszintén elárulta, hogy a dunai ártérben egy off-shore paradicsomot teremtene.

Szerbia kijelentette, hogy Liberland nem tartozik területéhez. A kijelentés egy de facto elismerést jelent.

Vít Jedlička azt mondta, hogy az elismeréssel a horvát rendőrség tiltott határátlépésnek minősíti, ha bárki horvát föld felől célozza meg a szigetet!

Emiatt 30 liberlandi telepest toloncoltak ki Horvátországból, akiknek az ügye a felsőbb bíróság elé lett terjesztve.

Liberland önjelölt elnöke utalt a montevideói egyezményre, amely szerint egy állam létrejötte nem feltétele, hogy egy másik állam elismerje azt.

A mondva csinált mini állam soha nem lehetne az Európai Unió tagja és a NATO-nak sem. Azonban ENSZ megfigyelő igen.

3

Forrás: alfahír

Hozzászólások


Migránsok tömegei miatt összeomolhat az osztrák szociális ellátó rendszer

Migránsok tömegei miatt összeomolhat az osztrák szociális ellátó rendszer

Túl magas szociális juttatásokat kapnak a migránsok Ausztriában.

Hajléktalan férfi őszinte öröme, mikor végre munkát kapott – videó

Hajléktalan férfi őszinte öröme, mikor végre munkát kapott – videó

Egy hajléktalan férfi örömteli pillanatáról készült videó tarol a neten.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Ebbe a Mercibe 3,4 millió kilométert tettek bele

Ebbe a Mercibe 3,4 millió kilométert tettek bele

A mercisek jól tudják, hogy ez a típus rendkívül tartós, de ennyire, az minden képzeletet fölülmúl.

Durván megalázta a kerekesszékes lányt a Ryanair személyzete

Durván megalázta a kerekesszékes lányt a Ryanair személyzete

A kerekesszékes lány sírva fakadt a reptéren, annyira durván bántak vele.

Muszlim diákok miatt ősi szokásain változtatott egy ausztrál iskola

Muszlim diákok miatt ősi szokásain változtatott egy ausztrál iskola

Egy ausztráliai iskolában nem kell kezet fogniuk a muszlim diákoknak.


Megöleli az embereket az utcán ez a golden retriever kutyus

Megöleli az embereket az utcán ez a golden retriever kutyus

New York utcáin egy golden retriever öleléssel kommunikál az emberek felé.

Jöttek az ufók és akkor a NASA megszakította a közvetítést – videó

Jöttek az ufók és akkor a NASA megszakította a közvetítést – videó

Újra vádolják a NASA-t, mert leállították az élő adást, amikor ufók haladtak el az űrállomás mellett.

Kínzás: megműttették kutyájuk fülét, hogy hasonlítson egy filmes ebre

Kínzás: megműttették kutyájuk fülét, hogy hasonlítson egy filmes ebre

Oroszországban egy kutya gazdái elképesztő dolognak vetették alá kedvencüket.

A csodás égbolt – 5 év timelapse munkája

A csodás égbolt – 5 év timelapse munkája

Chris Pritchard lenyűgöző munkáját láthatjuk a Skylight című timelapse felvételen.

http://ujhazak.com