London után alkoholgőzbár nyílik Ausztráliában is

A szemgolyókon, a tüdőn és a nyálkahártyán át szívhatják magukba az alkoholt egy újfajta kocsma vendégei az ausztráliai Brisbane-ben.

A déli félteke első úgynevezett felhőbárja ideiglenesen, mindössze három hétig tart nyitva szombattól a Brisbane-i Fesztivál új attrakciójaként. A világ első alkoholgőzbárja már július óta folyamatosan működik a brit fővárosban.

1

Az Alcoholic Architecture nevű felhőbár vendégei pára formájában szívnak magukba egy gin és tonik alapú koktélt, egy 40 perces tartózkodás két pohár ital elfogyasztásával ér fel - írja honlapján a Daily Mail című brit lap.

Az új hóbort előnyei között emlegetik a másnaposság elmaradását, a 40 százalékkal kisebb kalóriafogyasztást és azt, hogy az alkohol bevitelének ez a módja állítólag kíméli a májat. Emellett - a szervezők szerint - a belélegzés általi alkoholfogyasztás jobban kihozza a szeszes italok alkotóelemeinek, például a borókabogyónak a zamatát.

A "párakocsma" ötletét azonban egészségügyi szakemberek ellenzik, mert még nem ismert, hogy a belélegzéses alkoholfogyasztás hosszabb távon milyen hatást gyakorol a szervezetre.

2

"Nem jó ötlet, mert egy mérgező, rákkeltő vegyi anyagot lélegzünk be és szívunk fel gyorsan" - jelentette ki Jake Najman, a Queenslandi Egyetem drogkutató intézetének igazgatója.

A Brisbane-i Fesztivál részeként rendezett Fear & Delight show igazgatója, Scott Maidment szerint azonban a módszer "rendkívül biztonságos", vegyészek és biotechnikusok évekig dolgoztak rajta, és Londonban már bevált.

A londoni alkoholgőzbár, amely a Bompass & Parr brit dizájneriroda elmeszüleménye, júliusban nyílt meg a brit főváros legnagyobb és legrégibb piacán, a Borough Marketen.

3

A vendégek vízálló köpennyel védekeznek a levegő magas nedvességtartalma ellen, ugyanakkor arcukat fedetlenül kell hagyniuk, ha teljes mértékben élvezni akarják az alkoholfogyasztás vadonatúj módját.

4

5

6

7
http://www.dailymail.co.uk/news/article-3219041/Bizarre-alcohol-vapour-bar-launched-Brisbane-literally-breath-drinks.html
https://au.news.yahoo.com/qld/a/29416365/new-alcohol-cloud-bar-opening-in-brisbane/

MTI

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com