Magyar búvárfotók a legjobbak közül

A XIII. búvárfotós országos bajnokság eredményei a napokban megszülettek. A néhány kép mögött kemény munka áll. Ezt szeretnénk most megmutatni a természet szerelmeseinek.


A magyar verseny eredményét 2015. április 10-én hirdették ki. A nagydíjas fotó Násfay Béla győztes képe Vihar előtti csend címmel Mérsékelt, vagy hideg égövi kategóriában.

1

„Ezek a sportemberek felhozzák a felszínre a víz alatti világot" - mondta a Magyar Sport Házában Nyíri Iván, a Magyar Búvárszövetség elnöke. - "Ezeknek a fotóknak az elkészítése kőkemény fizikai teljesítmény. Munka közben a fotós akár hosszú perceket is eltölthet a vízben mozdulatlanul, s olykor levegővétel nélkül készül az exponálásra” – publikálja a ng.hu.

A 2015-ös versenyre 35-en neveztek, de mindössze 30-an töltöttek fel 345 öt fajta kategóriában. Ez kevesebb, mint a 2013-as BOB-on volt. Az első körben néhány képet sajnos már ki kellett zárni a versenyből, mert a képek szerzői a szabályokat nem tartották be. Volt, aki képeit duplán töltötte fel, de előfordult olyan is, hogy a makro kategóriából 7 felvétel esett ki, mert itt az a szabály, hogy hal nem szerepelhet a felvételen.

A kategória győztesek, azonban részt vehetnek a 2017-ben rendezendő világbajnokságon.

Egy roncs a tiráni szorosból, amely a leglátványosabb. Ez nem más, mint a Louilla a Gordon zátony tetején. A Nagy Látószögű kategóriában Tökölyi Csaba Acélzátony című képe az első helyezett lett a beérkezett 76 fotó közül.

2

A Hal felvételek kategóriában a 78 pályamű közül Tóth József kapta az első nevezést. A kép címe: Napkeltében.

3

A Makro kategória 61 képpel büszkélkedhet. Pohl András: Éjszakai repülés című fotója vitte el az első helyet.

4

A Kompakt géppel készített fotók közül 69 érkezett be. Násfayné Kőházi Mária vitte el az első díjat a Pocsolyapáros című felvételével.

5

Forrás: ng.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com