Magyarország egyetlen siket állatorvosa lett a fiú, aki nem adta fel az álmait

Mikesy Levente nem adta fel az álmait, hogy egyszer állatorvos lesz belőle.


A fiatalembernél fél éves korában derült ki, hogy szinte teljesen siket. A kisfiú ennek ellenére is eldöntötte, hogy ő állatokon fog segíteni - írja a szeretlekmagyarország.

Így lett belőle Dr. Mikessy Levente, aki Magyarország egyetlen siket állatorvosa.

levente-siket-állatorvos

Levente még egész kicsi korában ötévesen határozta el, hogy állatorvos lesz belőle. A fiú csak hallókészülékkel hallja a hangokat, de azok közül is a mélyeket.

Kitartásának köszönhetően fel is vették az állatorvosi egyetemre és minden gyakorlatot is teljesíteni tudott. Ezt úgy érte el, hogy addig kutatott, amíg talált olyan sztetoszkópot, amelyet hallókészülékhez lehet csatlakoztatni.

asp_620_lo

Miután végzett először az Illatos úti állatmenhelyen dolgozott. Ott sikerült elérnie, hogy ne altassanak el több állatot pusztán azért, mert nincs több helyük. Egy idő után azonban nem találta a helyét és mivel mindig is saját rendelőre vágyott ezért otthagyta a telepet.

Egy ideig kóbor állatokon segített, nemrég viszont megnyithatta a rendelőjét.

A kóbor állatok azonban továbbra is szívügyei maradtak és járja a közeli erdős részeket, hogy segítsen rajtuk. Sokszor a hajléktalanok ellenkezése ellenére befogja és kezeli a kocsija hátsó ülésén a cicákat.

asp_620_k2_1200x675

Leventének nem akadály, hogy hiányzik egy érzéke. Szerinte, ha fizikailag nem is hallja az állatokat, akkor megérzi őket: tapintással, tekintetükből a szívével és lelkével.

levente-siket-állatorvos2

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com