Már Zala megyében is lencse végre kaptak egy borzasztó lényt

Szabolcs gazda nem ijed meg árnyékától, hiszen sok mindent látott életében 65 évesen.


A meglepődés azonban még nála is kiütötte a biztosítékot, amikor a dimbes-dombos Zala megyében, konkrétan Türje falvacskában a szőlős gazda meglátta a farkas-emberszerű lényt a kertjében, amelyről felvételt is készített.

620x0

Szabolcs bácsi tősgyökeres türjeinek vallja magát, mert máig a visszamenőik is ezen a területen gazdálkodtak.

A bácsi egyszerűen úgy mondja, hogy a „hegy nem enged”.

“Hétfőn reggel esett az eső, mégis kimentem dolgozni. Felénk idegen nem nagyon jön, mindenki ismer mindenkit. Egyszer csak azt látom, hogy hátul a veteményesben valami nem stimmel. Egy jól megtermett majomszerű lény, sunyin, rejtőzködve oson a kiskertben. Még jó, hogy a fiamtól kapott telefonnal már megtanultam fotózni, így lekaptam a betolakodót. Rögtön átszaladtam Pistához a szomszédba, de mire visszaértem, felszívódott.” – nyilatkozta Szabolcs bácsi.

Az idősödő szőlősgazda azt gondolja, hogy az emberek majd azt gondolják róla, hogy rendesen beszívott, holott csak azt csinálta, amit tanult fiától. Mármint a telefonon keresztüli fotózást.

Fia is kiállt mellette. Ilyen felvételt soha nem készített volna senki a Türjei Jetiről.

Meg kell adni, hogy a kép egészen jól sikerült.

Az elkapott kép, ha valós, akkor nagy szarban vagyunk.

Forrás: ripost.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com