Másfél milliót nyúlt le apróban, de nem bírta elvinni - videó

A Kecskeméti Rendőrség lopás miatt indított eljárást egy 26 éves férfi ellen. A kecskeméti férfit azzal gyanúsítják, hogy egy játékterem pénzváltójából ellopott másfél millió forintot - számolt be róla a baon.hu.


Azonban a pénzváltóban csak aprópénz volt, ez pakolta bele két sporttáskába, ezután távozott. A tolvajnak azonban túl nehéz volt az egyenként 50 kiló súlyú táska.

Először megpihent a nehéz teher alatt, majd az egyik táskát otthagyta és úgy menekült el.

penz

Az esetről a biztonsági kamera felvételt is készített. A nyomozók ez alapján azonosították a bűncselekményt elkövető férfit, aki július 1-jén otthonában elfogtak.

6slx8KXgBcJ9JMAts

L. Róbert a kihallgatásán azt mondta, hogy a táskák egyenként is több mint 50 kilogrammot nyomtak. Ott kellett hagynia az egyiket, mert nem bírta elcipelni a mázsás súlyú pénzérméket



Forrás: propeller.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com