Meghalt a rákbeteg rajongó, aki láthatta az új Star Wars filmet premier előtt

Elhunyt a rákbeteg férfi, aki a múlt héten először láthatta a Star Wars premier előtt.


Daniel Fleetwood utolsó kívánságát teljesítette a Disney és megnézhette otthonában Az ébredő Erő vágatlan verzióját. A férfi történetéről nemrég itt  beszámoltunk.

A 32 éves férfi egész életében nagy rajongó volt, bevallása szerint már 8 éves kora óta odavolt az űreposzért. Ezért már nagyon várta, hogy láthassa az új filmet. Júliusban azonban a rák egy agresszív formáját, az orsósejtes szarkómát fedezték fel nála az orvosok, akik azt mondták, hogy már csak két hónapja van hátra.

daniel-fleetwood-1024x576

Ezután indított a felesége kampányt a Twitteren, hogy a Disney engedélyezze férjének, hogy láthassa a filmet premier előtt.

A fél világ szurkolt Danielnek, hogy valóra váljon az álma, hiszen tudta, hogy a hivatalos december 18-i premiert már nem éri meg.

Végül a múlt héten a film rendezője, J.J. Abrams maga hívta fel telefonon a házaspárt és közölte, hogy engedélyezik, hogy megnézhesse a filmet. Ezután három munkatársa vitte el Danielnek a film végső vágás előtti verzióját.

Daniel-Fleetwood-Star-Wars-Facebook_CLAIMA20151106_0104_28

5 nap múlva a felesége szomorú hírt osztott meg a Facebookon, miszerint férje álmában, békében elment. "Daniel nagyszerűen harcolt egészen a végsőkig. Most már ő is eggyé vált Istennel és az Erővel. Álmában ment el, békességben. Mindig ő marad a példaképem és a hősöm". –írta.

12208629_10101585993219058_2805205993499727896_n

Egyben mindenkinek megköszönte a sok szeretetet és támogatást, amellyel elérték, hogy Daniel utolsó kívánsága valóra váljon.

Forrás: hvg

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com