Menesztette az egyetlen keresztény polgármestert Erdogan

Az asszír közösségekhez tartozó Februniye Akyol az első keresztény nő volt, aki ilyen magas tisztséget ért el.

Most azonban Erdogan menesztette a fiatal nőt a többi 30 polgármesterrel együtt. Mindezt azzal az indokkal, hogy kapcsolatban voltak Fethullah Gülen muszlim hitszónokkal vagy a Kurdisztáni munkáspárttal (PKK).


A Hetek számolt be arról, hogy az egyetlen keresztény polgármester is Erdogan tisztogatásának áldozata lett. A fiatal hölgy 25 évesen került be a török politikába. Februniye 2014-ben indult az önkormányzati választásokon a Béke és Demokrácia kurd párt színeiben. A fiatal nő kapta a legtöbb szavazatot, így ő lett az ország délkeleti részén lévő Mardin város egyik polgármestere.

A hölgy a város irányítását ezután egy 71 éves, nagy támogatottsággal és tapasztalattal bíró kurd vezetővel együtt végezte. A kurd pártnál minden vezetői tisztséget megosztanak egy férfi és egy nő között, így ösztönzik a nőket, hogy aktívabban vállaljanak szerepet a politikában.

Akyol egy ezüstműves lánya, aki ahhoz az asszír keresztény közösséghez tartozik, ahol még most is a Jézus korabeli arámi nyelvet beszélik.
Az ősi közösség rengeteg mészárlást és üldöztetést élt túl, a helyzetüket tekintve még a mai napig kiszolgáltatottak.
 
Törökország az uniós csatlakozási tárgyalások okán hivatalosan is megerősítette a társadalmi és vallási jogokat.
Azonban Akyol a megválasztásakor kijelentette: "közössége „még nem szabad, és nem tudnak békében élni”.

A török állam ugyanis nem ismeri el hivatalosan vallási kisebbségként a közösséget. Ezért saját iskoláikban nem taníthatják ősi nyelvüket a gyerekeiknek.
Sőt a török hadsereg és a kurd önállóságért harcoló Kurdisztáni Munkáspárt közötti háborúnak a közösség is áldozatul esett. A fegyveres összecsapások során több asszír keresztény falut is leromboltak.
Törökországban eddig a keresztények csak kisebb városokban kaptak polgármesteri tisztséget, így volt ez már a 60-as évektől.
2011-ben áttörés következett be, amikor Erol Dora parlamenti képviselőnek sikerült mandátumot szerezni az ankarai parlamentben. Ő is az asszír keresztény közösséghez tartozott.
  
Akyol pedig az első keresztény volt, aki két évvel ezelőtt az ország 30 nagyvárosi önkormányzata egyikének a vezetője lett. A fiatal nő nagy lelkesedéssel és reménnyel fogott neki a politikai hivatásának
A kurdokkal szembeni előítéleteit félretette, tudva, hogy ők is részt vettek a keresztény közösség elleni mészárlásban, üldözésekben. A fiatal nő kurd vezetőtársával változásokat szeretett volna elérni a kisebbségeiknek.
A munkát azonban nehezítette, hogy már akkor akadályba ütköztek, mikor át akarták venni a hivatalt. A távozó városi vezetés ugyanis már kormányzati intézményeknek adta az önkormányzati épületet, autóit, íróasztalait és számítógépeit. Ezért egy teljesen üres hivatalt vettek át.
  
A júliusi meghiúsult puccskísérletnek azonban ők is áldozatul esetek. Recep Tayyip Erdogan török elnök ugyanis azóta azon van, hogy mindenkivel leszámoljon, aki nem eléggé lojális hozzá.
A sikertelen puccskísérlet alatt volt olyan török médium, amely azt állította, hogy a keresztények át akarják venni a hatalmat az országban.
Ez jó ürügy volt Erdogannak a keresztény tisztségviselők menesztésére, ebbe esett bele Akyol és kurd társa is az összesen 30 elbocsátott polgármesterrel együtt.
 
Őket mind az a vád érte, hogy kapcsolatban vannak Fethullah Gülen muszlim hitszónokkal, vagy a PKK-val, amelyet Törökország mellett más nyugati államok is terrorszervezetnek tartanak.
Erdogan meggyőződése, hogy az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben lévő Gülen akarta megdönteni a hatalmát. Ezért Ankara már többször is kérte az imám kiadatását.

Washingtonban az amerikai kormány viszont konkrét bizonyítékot akar a török vezetéstől arra, hogy valóban Gülen volt a politikai puccskísérlet mögött, mielőtt döntenének a kiadatásáról. Eddig azonban semmilyen bizonyítékot nem kaptak a török vezetéstől, amely ezt alátámasztaná.
Forrás: atv.hu, hetek.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com