Mesterségesen etetik a fehér oroszlán kölyköt a Nyíregyházi Állatparkban

Mesterségesen etetik a Nyíregyházi Állatparkban a fehér oroszlán kölyköt, amely augusztus végén született az intézményben és szerdától a nagyközönség is megtekintheti.

Révészné Petró Zsuzsa, a nyírségi állatkert szóvivője szerdán sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kis állatot eleinte az anyja nevelte, de elapadt a teje a kölyök három hetes korában. A kölyköt az állatpark egyik gondozójára, Herlicska Anikóra bízták, aki korábban két kisoroszlánt már sikeresen felnevelt.

3

Az elmúlt két hétben eleinte naponta hétszer, mostanában pedig hatszor tápszerrel, mellette pedig csukamájolajjal, továbbá bélflóra-javítóval eteti a kicsit gondozója. A kölyök szépen fejlődik, naponta 70-100 grammal gyarapszik a súlya, jelenleg már 2,8 kilogrammos.

A gondozó csak az etetés időszakában érintkezik a kölyökkel, hogy minél kevesebb emberi hatás érje. Eddig az apróság egy elzárt helyen élt, szerdától viszont már a látogatók is megtekinthetik új kifutójában, az állatkert Viktória-házában.

4

A szakemberek úgy tervezik, hogy a héten már szilárd élelemmel, darált hússal is megismertetik a kölyköt, fokozatosan szoktatják át arra két-három héten át.

A Nyíregyházi Állatparkban 2015 óta él együtt egy fehér oroszlán pár. A holland származású hím, Inkosi és párja a cseh Binti eleinte normál színezetű társaikkal éltek együtt csapatban, majd az idén külön kifutóba kerültek azzal a céllal, hogy utódjuk szülessen. Világos bézs bundájú kölyök egyébként csak abban az esetben születik, ha a szülőpár mindkét tagja rendelkezik azzal a ritka génnel, amely a fehér színeződést kiváltja.

A fehér színváltozatú oroszlánok a dél-afrikai, más néven a krugeri alfaj egyik populációjához tartoznak. Csupán Dél-Afrikában, a Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek, világos színük ott a rejtőzködést segíti, mert azt a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint a magas fű jellemzi.

5

A krugeri oroszlánok fehér színváltozatú egyedei Afrika legtitokzatosabb állatai, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették jelenlétüket. A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak az 1970-es években kaptak nyilvános figyelmet.

Állományuk a vadászat miatt jelentősen csökkent, 1994-ben láttak utoljára vadon élő egyedet belőlük. A világ állatkertjeiben, vadrezervátumaiban élő fehér oroszlánok száma nem éri el az ötszázat.

MTI

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com