Migránsokat kötelező közmunkára fognák Ausztriában

Sebastan Kurz az osztrák külügyi és integrációs miniszter a napokban arról beszélt, hogy kötelezővé tenné a migránsok számára a közmunkát.


A miniszter elképzelése szerint a gyors integráció miatt az Ausztriába érkezett és menekültstátuszt elérő migránsoknak 15-től 30 óráig terjedő munkahetet írnának elő.

760x0

A tervek szerint egy óra munkáért egy euró fizetés járna, azaz napi 8 óra munkáért napi 8 eurót kapnának.

A közmunkát elsősorban azoknak a bevándorlóknak kellene végezniük, akik semmilyen szakmai képzettséggel nem rendelkeznek.

Aki elutasítja a felajánlott munkát, annak csökkentik a szociális támogatásait, a javaslat szerint  a mostani 840 euróról 560 euróra vinnék le a szociális segély összegét. – írja a Magyar Idők.

760x0 (1)

Kurz minderről egy sajtótájékoztatón beszélt, ahol azt is elmondta, hogy a hírekkel ellentétben kevés a magasan képzett illegális migráns.

Az afgánok között a legtöbb írástudatlan és onnan érkezik a legtöbb migráns. A politikus emellett beszélt a burka, azaz az arcot elfedő muzulmán női öltözet betiltásáról és a közterületen történő Korán-osztogató akciók korlátozásáról is.

760x0 (2)

A tervezet szerint 5 év tartózkodás után kaphatnának engedélyt az országban letelepedett migránsok a teljes osztrák állami támogatás igénybevételére. Ausztriában jelenleg 25 ezer regisztrált munkanélküli illegális migráns van, a számuk havi ezerrel növekszik.

x_lon_walkart_150904.nbcnews-ux-1080-600

A Die Presse arról ír, hogy ez a szám kevésnek tűnhet, de figyelembe kell venni, hogy 2015-ben érkezett 90 ezer migráns még a befogadóközpontokba vár a kérelmének elbírálására.

Ez azt jelenti, hogy ő velük még nem számolnak a német munkaerő piacon. A bevándorlók többsége azonban képzetlen és nem beszél németül.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Így néz ki egy sikeres magyar milliárdos háza az USA-ban

Így néz ki egy sikeres magyar milliárdos háza az USA-ban

Péterffy Tamás 1965-ben hagyta el Magyarországot zsebében mindössze 100 dollárral.

Nézzünk körbe az újonnan felfedezett Föld nagyságú exobolygón

Nézzünk körbe az újonnan felfedezett Föld nagyságú exobolygón

A napokban felfedezett vöröses színű TRAPPIST-1d exobolygón nézünk körbe.

Nutellával akarják sterilizálni a szürke mókusokat a britek

Nutellával akarják sterilizálni a szürke mókusokat a britek

A briteknek egészen egyedi terve van az elszaporodott szürke mókusok problémájára.

Elgázolt kutyát akart megmenteni a szír menekült kisfiú

Elgázolt kutyát akart megmenteni a szír menekült kisfiú

Törökországban ezrek hatódtak meg a szír menekült kisfiú önzetlenségén.

Előkerült Churchill eddig ismeretlen esszéje a földönkívüli életről

Előkerült Churchill eddig ismeretlen esszéje a földönkívüli életről

A Churchill Múzeum igazgatója talált rá az eddig ismeretlen tanulmányra.

Migránsok integrációját túrázással oldanák meg a bajorok

Migránsok integrációját túrázással oldanák meg a bajorok

Bajorországban túrázni vinnék a migránsokat, hogy megismerjék a hegyi életmódot.

50 ezer vetőmagmintával bővítették a „világvégebunkert”!

50 ezer vetőmagmintával bővítették a „világvégebunkert”!

A Spitzbergák Nemzetközi Megabunker 50 ezer vetőmagmintával bővült a világ különféle tájairól.

Nemet váltó brazil modell lett a Vogue címlaplánya

Nemet váltó brazil modell lett a Vogue címlaplánya

A világhírű francia divatlap címoldalán először szerepelt transznemű modell.

Agfán migránsok kitoloncolása ellen tüntettek a németek Münchenben

Agfán migránsok kitoloncolása ellen tüntettek a németek Münchenben

Münchenben azért tiltakoztak, hogy ne toloncolják ki az elutasított migránsokat.

Mégis létezik az Antarktisz elveszett civilizációja

Mégis létezik az Antarktisz elveszett civilizációja

Hamarosan lehull a lepel a rejtélyes civilizációról.

http://ujhazak.com