• 7 ℃ / 13 ℃

Migránsoknak és a helyi diákoknak külön vécét kell használniuk egy olasz iskolában

Olaszországba egy iskolában a menekült gyerekeknek és a helyi diákoknak külön vécét kell használniuk.


A szíciliai Cagliariban lévő iskolába két menekült gyerek jár, egy 9 és egy 11 éves, akik egyiptomiak és etiópiaiak.

Italy-716986

A szabályt azután hozták meg, hogy a helyi tanulók szülei azt mondták, hogy a migráns gyerekek egészségügyi kockázatot jelentenek a többire nézve. – számolt be róla a La Stampa.

Az orvosok megvizsgálták a két menekült gyereket és mind a kettőt egészségesnek találták, sok család azonban miattuk kivette a gyerekét az iskolából.

large_mi130910spe_0334-14454-kIYD-U1090922300593VBE-1024x576@LaStampa.it

A katolikus magániskola vezetői ezután alakítottak ki elkülönített mosdóhelyiségeket a menekült gyerekeknek elővigyázatossági okokból.

A két menedékkérőt befogadó ügyvédek azonban tiltakoztak a szabály ellen. Közölték a két gyerek a szüleit a tengeren vesztette el Olaszországba tartó hajóútjuk során. A nevelőik felháborodtak, hogy az iskolában még rasszizmust és szegregációt kell elviselniük a migránsoknak.

gettyimages-498564792

"Ez nem történhet meg, ha egy gyerek köhög vagy megfázott. Egészségügyi kifogásokkal álcázzák a valódi rasszizmust" – fogalmazott az egyik gyerek gondviselője, Marina Bardanzellu.

Italy-672193

Líbiából és Egyiptomból ebben az évben 10 500 kísérő nélküli gyerek érkezett január és június között, hogy jobb életük legyen.

Két héttel ezelőtt pedig felborult egy menekülteket szállító hajó Egyiptom partjainál, ahol legalább 29-en vesztették életüket, köztük egy gyerek.

Italy-672191

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Támadják a svédek a keresztény szülésznőt, aki nem vállal abortuszt

Támadják a svédek a keresztény szülésznőt, aki nem vállal abortuszt

A keresztény asszonynak ultimátumot adtak, hogy abortuszt végez vagy felmond.

Tilos lesz burkát és nikábot hordani a német közszolgáknak

Tilos lesz burkát és nikábot hordani a német közszolgáknak

Németországban a jövőben tilos lesz arcot eltakaró viselet a közszolgáknak.

Elképesztő: lóval akart felszállni a buszra a pécsi férfi – videó

Elképesztő: lóval akart felszállni a buszra a pécsi férfi – videó

Pécsett a napokban abszurd jelenet zajlott le az egyik buszmegállóban.

Chinland és más országok, amelyekről talán soha nem hallottunk

Chinland és más országok, amelyekről talán soha nem hallottunk

Évtizedek óta küzd Abházia, Degar, de Beludzsisztán azért, hogy önálló államként ismerjék el őket.

Saját pénzből aszfaltozta le az utcáját egy ráckeresztúri férfi - videó

Saját pénzből aszfaltozta le az utcáját egy ráckeresztúri férfi - videó

Peták Norbert megelégelte, hogy az önkormányzat semmit sem tesz, így saját kezébe vette a dolgokat,

Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek

Rejtélyes körülmények között eltűnt hírességek

Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy mi történt Barbara Follett íróval, Amelia Earhart pilótával vagy Roald Amundsen norvég kutatóval.

Magyar gimisek csináltak menő ruhakollekciót BKK-üléshuzatból

Magyar gimisek csináltak menő ruhakollekciót BKK-üléshuzatból

Budapesti gimnazisták egy olyan ruhakollekciót terveztek, amelynek alapja BKK- üléshuzat.

Három évig egy közvécé padlásán élt illegálisan egy japán férfi

Három évig egy közvécé padlásán élt illegálisan egy japán férfi

A férfit rendőrök tartóztatták le három évvel az illegális lakásfoglalása után.

Tündérszép albínó kislányért rajonganak a modellügynökségek

Tündérszép albínó kislányért rajonganak a modellügynökségek

Nariyana még csak 8 éves, de őt tartják az év modell felfedezésének.

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Bizarrul végződött az idős néni átkísérése a zebrán - videó

Észtországban nem mindennapi videó készült egy idős néni átkíséréséről a zebrán.

http://ujhazak.com