Migránsoknak választójogot is adna a német integrációs miniszter

Nagy megdöbbenést váltott ki a német kormány integrációs miniszterének javaslata. Aydan Özoguz a kancellára államtitkára ugyanis részleges választójogot adna a nem honosított bevándorlók számára.

Mindezt egy 50 oldalas tanulmányban fejtették ki, amelyet a Friedrich Ebert Alapítvány dolgozott ki. Ebben az áll, hogy megkönnyítenék a nem EU-s országokból jövő migránsok letelepedését. Ezen felül nagyobb hozzáférést kapnának a politikai rendszerben és a munkaerőpiacon.

A dokumentum alapján Németországnak szembe kell azzal nézni, hogy az USA-hoz hasonlóan a bevándorlók országa lett. Ezért azt sürgetik, hogy a migrációra normális dologként nézzenek, mert az a globalizált világ nélkülözhetetlen velejárója.

A szerzők a német kormánynak azt javasolják, hogy a nem EU-s országokból jövő bevándorlóknak adjanak szavazati jogot a helyi választásokon.
"Azoknak az embereknek, akik hosszabb ideje Németországban élnek, biztosítani kell a lehetőséget, hogy részt vehessenek a demokratikus döntéshozási folyamatokban, hiszen ez a demokrácia legfőbb alapelve" – áll a tanulmányban.

A tanulmány szerzői tovább menve azt is írják, hogy a migránsoknak nemcsak a helyi választásokon kellene szavazati jogot adni, hanem a népszavazáson is.
Mindezt azzal indokolják, hogy a népszavazás közvetett módon befolyással van az életükre, amiről joguk van dönteni
.
"Akkor tudunk harmonikusan együtt élni, ha a társadalom összes tagjának lehetősége lesz arra, hogy részt vegyen a német politikában, valamint a gazdasági és kulturális életben" –fejtette ki Aydan Özoguz német integrációs miniszter.


A miniszter asszony, aki török felmenőkkel bír, azt mondja, hogy csökkenteni kellene az előírt németországi tartózkodás időtartamát, ezzel pedig könnyebb lenne a honosítás. Ezen felül jogot biztosítana a kettős állampolgárságra is.
 
A mostani jogszabályok szerint a bevándorlók csak akkor kérhetik a német állampolgárságot, ha 8 éve az országban élnek, németül beszélnek, büntetlen előéletűek és stabil jövedelemmel rendelkeznek.

Az új javaslat alapján azonban 5 év németországi tartózkodás után lehetne kérelmezni a német állampolgárságot.

Akiknek a menekültkérelmét elutasították, de még van joguk arra, hogy az országban legyenek, mivel a hazájukba nem lehet visszatoloncolni őket, mert azt veszélyesnek ítélték meg. Ezen migránsoknak is valós lehetőséget adnának arra, hogy Németországban maradjanak és ott biztosítanának nekik megfelelő körülményeket.

Az aktivista szervezeteknek pedig lehetősége lenne betekinteni a migránsok peres aktáiba. Így ellenőrizhetnék, hogy a bírók nem voltak-e igazságtalanok az ítélethozatal során, azért, mert az elkövető migráns volt.
A munkaadóknak pedig egy úgynevezett "etnikai vakság" folyamatot kellene bevezetniük, amikor új munkavállalót akarnak felvenni.
A tervezet érdekessége, hogy ez az első, amelynek kidolgozása során a bevonták azokat is, akikről szól, vagyis migránsok is részt vettek a koncepcióban.

Reakciók a tervezetre:
A CDU egyik parlamenti képviselője, Cemile Giosouf arról beszélt, hogy a jelentés egy képzelgés és nem a valós iránymutatás.

Az AfD vezetője, Frauke Petry szerint meggondolatlan ötlet, hogy a migránsoknak választójogot adjanak. Így Aydan Özoguz egy kézcsapással millió új szavazót teremtene, ami egyáltalán nem helyes.

Petry véleménye alapján egy embernek ki kell érdemelni a polgári jogokat, nem csak ajándékba kell, hogy kapja őket.

Kiemelte, hogy Özoguz mindezzel visszafordíthatatlanná akarja tenni az eddig is ellenőrizetlen migrációs hullámot, „ahelyett, hogy visszaküldené származási országukba azokat az illegális bevándorlókat, akiknek nincs joguk az országban tartózkodni. Azt várják, hogy piros szőnyeget terítsünk le nekik, adjunk szavazati jogot és német útlevelet”

Németországba csak 2015-ben nagyjából 900 ezer migráns érkezett.



Forrás: 888.hu


Hozzászólások

Farönk nyomta agyon a szelfiző pomponlányt

Farönk nyomta agyon a szelfiző pomponlányt

Aurora Genai Sheffel nem élte túl a balesetet.

Többé nem szégyelli a betegségét az amerikai szépségkirálynő

Többé nem szégyelli a betegségét az amerikai szépségkirálynő

63 centis vágással a gerincén is ki mer állni az ember elé Victoria Graham.

Holttestet találtak a hotelszobákban

Holttestet találtak a hotelszobákban

Öt borzalmas eset, amikor a gyilkosok szállodában öltek.

Reneszánszukat élik a cigány lakókocsik

Reneszánszukat élik a cigány lakókocsik

Egyre többen újítják fel a XX. századot túlélt gypsy wagonokat.

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Egy 19 emeletes ház közepén vezették át a vonatot a kínaiak

Tudjuk, hogy a kínaiak sok mindent megtesznek, néha az európai ember gondolataival összeegyezhetetlen dolgokat.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

A wisconsini Shanahan család életét a bársonytalpú házi kedvencének köszönheti.

Egy 700 éves férfi arca így nézett ki

Egy 700 éves férfi arca így nézett ki

A középkori férfi, mintha egy fényképről tekintene vissza rád.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Migránsokat képeznek ki börtönőröknek a svédek egy új programban

Migránsokat képeznek ki börtönőröknek a svédek egy új programban

A svéd kormány tele van meredek ötletekkel a migránsokkal kapcsolatban.

http://ujhazak.com