Mikor ültessük ki kertünkbe a paradicsompalántákat?

Ha magunknak nevelünk paradicsompalántákat, amelyeket már februártól érdemes elvetni, akkor május elején, vagy közepén kiültethetjük kertünkbe, vagy balkoni nagyobb cserepünkbe.


Aki először próbálja meg konyhakertjében a csodás paradicsomok nevelését, mindenképpen érdemes figyelembe venni a következőket. Egy tejfölös (egyéb) dobozkában nevelt paradicsompalántának fontos, hogy megerősödött gyökerei legyenek. A palántákat kiültethetjük akár április végén is, de akkor gondoskodnunk kell takarásukról a fagytól való óvás érdekében.

1

Ha biztos akarsz lenni dolgodban, inkább május közepe az elfogadható időpont. Ekkor már nem igazán kell aggódni a fagykárok miatt.

Minél korábban ültetünk akár virágzó paradicsompalántákat, annál hamarább fogunk szüretelni.

Amennyiben a fagy végez egyes palántákkal, azt tudjuk pótolni azokkal, amelyeket nem ültettünk ki. Úgyhogy érdemes tartogatni néhány palántát erre az esetre.

Ültetéskor ügyeljünk arra, hogy a palántákat mélyebben ültessük annál, mint ahogyan azok voltak a tenyész dobozokban. Azért ültessük mélyebbre, mert a szárból is elágaznak még gyökerek a földbe, így biztosítva a palánták megerősödését. Ez a kis trükk a termésmennyiséget jelentősen növelheti!

114099_paradicsom05-201510171237

A kiültetett palántáknak elkezdődik a megpróbáltatás. A hideg, meleg és a szél együttes játéka. Ha úgy gondoljuk, hogy palántánk gyenge, segíthetünk neki mini karózással, mondjuk egy vékonyabb fadarab, esetleg egy hurkapálcához való rögzítéssel. Ne felejtsük el a napi öntözést.

A gombásodás megelőzése érdekében a kiültetést követően 7-10 nappal permetezzük meg gombaölő szerrel. Erre alkalmas az 1%-os bordói lé.

Akik ezt mellőzik, vagy használják, mindenképpen jól teszik. Elképzelhető, hogy ebben az évben nem is támadják a paradicsom-fákat, bokrokat gombás betegségek.

20140127genmodositott-lila-paradicsom-lilaparadicsom-gm

Felhívjuk a figyelmet a szép piros paradicsom mellett a fekete paradicsomra, amely nagyon értékes. Nemcsak a piacon, hanem az emberi szervezet számára is. Nem kell mást csinálnunk, csak február környékén szerezzük be a fekete paradicsom magvakat. Nevelése, gondozása ugyanolyan, mint az általunk ismert piros paradicsomé. Íze egyszerűen fenséges. A magvakat kertészáruházi kisvállalkozásoknál érdemes beszerezni. Nem bánjuk meg, ha megpróbáljuk a fekete paradicsom telepítését.

tomatoe-garden-image-of-of-garden-tomatoes-flower-on-amazing-ideas

Kertünkben, vagy éppen balkonunkon neveljük paradicsomainkat, meg kell adni, hogy jobban ízlik, mint egyébként, mert a mienk.

Forrás: balintgazda.hu

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com