Minden idők legnagyobb magyarországi kártérítési perét nem tudták fizetni! - jogi Abszurdisztán

Saját telkén több ezer védett bagolylepke-hernyók lemészárlásával vádolták meg a hajdúsági gazdát.


Magyarország, jog, Abszurdisztán, vagy kabaré?

jogszabály

Gabnai Ernőtől, a gazdától 1 milliárd forintos kártérítést követeltek a 4 éven keresztül húzódó perben. Azzal vádolták meg, hogy 2012 decemberében több ezer védett lápi bagolylepke-hernyót mészárolt le saját portáján.

Ernőt a bíróság első fokon felmentette 2014 novemberében, majd másod fokon 2016. június 3-án szintén felmentette a bíróság és úgy döntött, hogy a 13.081.000 forintos perköltséget az állammal fizetteti meg, vagyis a Debreceni Törvényszékkel, amely első fokon döntött ügyében.

Csakhogy a nyughatatlan ügyész miatt, aki fellebbezett, nem tud fizetni, mert nem áll rendelkezésére a megfelelő összeg.

A bíróság felkereste hát Gabnai Ernőt, akit felkért, hogy fiktív számlákat produkáljon. Ugyanis valami oknál fogva csak a másodfok perköltségét, vagyis 13 millió forint helyett csak 381 ezer forintot akartak lepapírozni.

1

Zeke László a gazda ügyvédje elmondta, hogy abszurdnak tartja, hogy a bíróság feltételekhez köti, hogy végrehajtsa saját jogerős ítélkezését. Nem beszélve arról, hogy számlát kizárólag termékek értékesítésére, illetve szolgáltatásokra lehet kibocsátani.

„Ügyfelem pedig magánszemély, akit megvádolt az ügyészég. Ha mégis eleget tenne a bíróság kérésének, lepkehernyók helyett, jó eséllyel fiktív számla kiállítása miatt járhatna bíróságra.”

Így aztán Gabnaiék, újfent a törvényszékhez fordultak, hogy inkább kabaréba illő követelések helyett a megítélt teljes perköltség pénzösszegét kellene átutalni.

Szánalmas válasz érkezett:

„Az átutaláshoz szükséges 13 081 000 ezer forinttal nem rendelkeznek, azt az Országos Bírósági Hivataltól kell megkérniük. Türelmüket ezúton is köszönjük!” – válaszolt konszolidáltan a Debreceni Törvényszék elnöke.

Ekkor még nem részletezték, hogy a gazda mikor jut pénzéhez. A törvényszéknek az lett volna a kötelessége, hogy azonnal intézkedjen a kifizetésről, még, amikor a másodfokú jogerős döntést meghozta a bíróság. A gazdának elfogyott a türelme és ügyvédje segítségével bírósági végrehajtást indított a bíróság ellen.

A gigantikus megegyezések és a magyar jogalkotás alapján Gabnai Ernő számlájára augusztus 3-án délután - késedelmi kamat nélkül - megérkezett a 13 081 000 forint.

A hajdúsági gazda tortúrája csak egy ártatlan téli telekrendezéskor történt, amikor saját földjén a bokrokat télvíz idején visszanyírta, csinosította, de ezt jelezte előre a Hortobágyi Nemzeti Parknak. Télen a jól nevelt lények aludni kélnek, majd tavasszal, jó reménységgel folytatják útjukat az élet ösvényén. Ennek ellenére egy természetvédelmi őr mégis feljelentette.

Télen Télen

A pert első fokon az ügyészség három általános iskolai szintű kérdésre vesztette el.

11893060_88a39bda5d2063d2db9ac6b0f0c12e4a_wm

Ugyanis a szakértő nem tudott a következő 3 kérdésre választ adni:

A lápi bagolylepke hol él télen?

A lápi bagolylepke hernyója milyen állapotban van télen?

A lápi bagolylepke hernyója mivel táplálkozik télen?

Halvány lila gőze sem volt róla.

Lápi-bagolylepke hernyó Lápi-bagolylepke hernyó

Lápi-bagolylepke Lápi-bagolylepke. Szegény teremtmények nem is tehetnek semmiről.

Forrás: velvet.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com