Nagyüzem a kínai szülészeteken a Kecske éve előtt

Kínában az idén az átlagosnál több gyermek születik majd, mivel még mindig tízmilliók élnek abban a több évszázados hitben, hogy a kecske éve a kínai horoszkóp 12 állatjegyéből a legszerencsétlenebb, s ezért a gyermeket vállalók mindenképpen 2015. február közepe, a következő holdújév kezdete előtt kívánják világra hozni a babát - számolt be a kínai központi televízió.

A szakértők nem győzik eloszlatni azt a babonát, hogy a kecskék csak bajt hoznak magukra és a családjukra, és hiába nevezik abszurdnak e közkeletű vélekedést, érveik süket fülekre találnak. Egy közelmúltban végzett internetes felmérés szerint 2000 emberből a megkérdezettek 52 százaléka ismert olyan házaspárt, amely biztosan nem vállalna gyereket a kecske évében.

kkép

Az északkelet-kínai Liaoning tartomány népi kórházában a szülészeti osztály igazgató főorvosa azt nyilatkozta, hogy eddig 30 százalékkal több csecsemő született náluk, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az északnyugati Kanszu tartományban január és július között 50 százalékkal emelkedett a születések száma, a kórházi szülészetek tömve vannak várandós nőkkel. A helyi lap szerint a csúcs az év végére várható, s a finisben minden valószínűség szerint meg fog nőni a császármetszéssel születettek száma.

Az ország több régiójából, így Kujcsou tartományból és Santungból is jelentették már, hogy kifogyóban vannak a születési anyakönyvi kivonatok formanyomtatványai. Az országos családtervezési bizottság illetékesei a hírekben fogadkoznak, hogy igyekeznek az anyakönyvezést zökkenőmentessé tenni.

Si jang csiu pu csüan, vagyis a kecske évében születettek közül tízből kilenc szenvedni fog - szól a minden kínai által ismert mondás, s a kismamákon nagy is a nyomás. Már hónapokkal korábban, a Ló évének elején pánikszerűen igyekeztek időpontokat foglalni a kórházakban. Ráadásul a családtervezési politika lazítása miatt az idén országosan megközelítően 800 ezren várják a második gyermeküket.

kkkk

A Hszinhua hírügynökség összeállításában megszólaló szociológus, Ku Csün azt igyekezett bizonygatni, hogy a kecske évéhez kötött hiedelem teljességgel félreértésen alapul. Eredete egy népi monda, amely szerint a Csing-dinasztia késői korszakában az terjedt el, hogy a kecske évében született Ce-hszi császárnő bajt hoz majd a nemzetre. A szakember szerint azonban az ősi hagyomány ezzel szemben arra utalt, hogy a kecske évében születettek jellemzője a szelíd és kedves természet.

Ku szerint a gyerekvállalások számának megugrása több társadalmi probléma forrása lehet, így például a szülések nagy gyakorisága próbára teszi az egészségügyi ellátást, de a megnövekedett gyerekszám később gondot jelenthet a beiskolázásnál, a munkahelykeresésénél is.

MTI

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com