Nem kapják vissza az egykori szerb királyi palotát a Karagyorgyevics-leszármazottak

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Nem kapják vissza az egykori szerb királyi palotát a Karagyorgyevics-leszármazottak: a kárpótlási ügynökség elvetette egykori kastélyuk, a Beli Dvor (Fehér Palota) visszajuttatására beadott kérvényüket.Beli DvorA Vecernje Novosti című szerbiai napilap úgy értesült, hogy II. Péter jugoszláv királynak, valamint két testvérének, András és Tamás hercegnek a leszármazottai adtak be vagyon-visszaszármaztatási kérelmet 2014 januárjában.
A kárpótlási ügynökség két évvel később úgy döntött: az egykori királyi palotát és hozzá tartozó épületeket nem lehet visszaadni az utódoknak, és kárpótlást sem kaphatnak értük, mert az épületről szóló különleges törvény kifejezetten megtiltja azt.

A leszármazottak fellebbeznek és kijelentették, ha kell, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak Strasbourgban. A Beli Dvor uralkodói palotakomplexum kiemelt jelentőségű kulturális értéknek számít Szerbiában. Az önmagát a királyi család trónörökösének nevező Aleksandar Karadjordjevic, II. Péter jugoszláv király fia 2001-ben tért vissza Szerbiába, ahol a palotakomplexum egyik épületét a szerb állam a rendelkezésére bocsátotta a tulajdonjog átadása nélkül.

II. Péter 1934-ben, 11 évesen került trónra, és 1941-ben, amikor Németország megtámadta Jugoszláviát, elhagyta az országot. 1943-ban a Jugoszláv Népfelszabadítás Antifasiszta Tanácsa megtiltotta a királynak és kormánya tagjainak, hogy a háború végéig hazatérjenek.

Jugoszlávia felszabadítása után, 1945-ben népszavazás törölte el a királyságot és tette köztársasággá az országot. II. Péter azonban soha mondott le a trónról, élete nagy részét Londonban, majd utolsó néhány évét az Egyesült Államokban töltötte, ahol 1970-ben hunyt el.

Egy szerb bíróság a múlt héten közölte: Josip Broz Tito volt jugoszláv elnök hagyatékával kapcsolatban megalapozatlanok az egykori szerb királyi család, a Karagyorgyevicsek leszármazottainak a követelései.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com