Növényi élet a Marson! – videó

Bele nem nyugvó ufó kutatók lovagolnak már egy 2010-ben készült a NASA műholdja a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) által készített felvételen.


Lássuk mi az oka, hogy a kutatók miért nem tudnak belenyugodni az általuk vélt marsi növényzettel kapcsolatban ellenérvekbe, vagy éppen a legidegesítőbb hallgatásokat figyelembe véve?

marsi-fak-1.jpg-1024x551

Az ufó kutatók azt állítják, hogy bizonyított a Marson lévő élet, mert tűlevelű fák élnek a vörös bolygón.

A tudósok abszurdnak tartják ezt a dolgot. A fanatikus kutatók azonban egy kicsit lejjebb adták, mert azt állítják, ha nincs is a Marson értelmes élet, de növényi vegetáció mindenképp van!

Az állítást a NASA tudósai is már évekkel ezelőtt kétségbeesetten cáfolták. A látványt azzal indokolták, hogy ez nem más, mint optikai csalódás. Az érdekes sötét csíkokat a felolvadó száraz jég folyása alkotja. A jelenséget csak a marsi tavasz idején lehet megfigyelni.

Az ufó szakértők a NASA magyarázatát nem fogadják el, mert ők a szemüknek hisznek. Szerintük, ha ez folyás lenne, akkor azt minden irányban lehetne látni. Ezek pedig egy irányban vannak, konkrétan felfelé. Szerintük a NASA mindenképpen elpalástolja a látványt, mert újabb kérdésekre már nem válaszoltak.

“Ez egy olyan téma, amit sokáig figyelmen kívül hagytak. Sok kutató találkozott már a fotóval és a marsi fákkal 5-6 évvel ezelőtt… de a felfedezést a NASA a szőnyeg alá söpörte.” – állítja a legnépszerűbb UFO portál szerkesztője Scott C. Warning.

Ezek a növények szerinte hasonlóak lehetnek, mint a Földön a nagyméretű kaktuszok.

Vannak, akik reálisabban értékelik a képeket, mert szerintük a régmúltban valóban lehetett buja növényi vegetáció a Marson, de ezek a sötét vonalak már csak a maradványai.

Talán az ember, ha valamikor eljut a Marsra, ezeknek a furcsaságoknak pontot lehetne tenni a végére.



Forrás: napiufo.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com