Ő az, aki az illegális migrációs áradat hátterében van!

Nem lehet tudni, hogy melyek azok az okok, erők és érdekek az elmúlt 2 év migrációs áradata mögött. Csak sejteni lehet, hogy a háttérben lévő árnyék hatalom, de ki az a személy, aki mozgatórugóként alkotja a gépezet egyik fogaskerekét? Talán most kiderül!


Azonban az összképet valószínűleg már csak az unokáink fogják tanulmányozni, de még az is elképzelhető, hogy ők sem.

00

A La Repubblica olasz napilap megerősítette azokat a brit sajtóinformációkat, amely szerint Líbiából az olaszországi partokra az emberkereskedelem- csempészet áradatot az etiópiai Ermias Ghermay irányítja és tartja kézben.

Róla készített fantomképet a La Repubblica. A nemzetközi embercsempész szervezet fejét 2013 októberében a dél olaszországi Lampedusa szigeténél történt hajószerencsétlenség után azonosították. A csavar a dologban az, hogy ezen a hajón akkoriban 366 illegális bevándorló veszett a tengerbe.

kk

Az olasz rendőrök sem hülyék, hiszen a logika már hosszú évtizedeken keresztül szinte vérükbe ivódott a gazfickókkal kapcsolatban. Így ők már régen telefonbeszélgetéseket hallgattak le Olaszországban „dolgozó emberkereskedők" és Afrikában maradt főnökeik között.

Az arab nyelvű hadarós beszélgetések elvezettek Ermias Ghermayhoz, aki nem volt más, mint aki a Líbiából a mai napig a menekülni vágyókat jó pénzért az ellenőrizetlen Líbiából Európába irányítja.

A hatóságok azonban már lehet, hogy túl későn jöttek rá minderre! Ugyanis az Amerikai Egyesült Államok által generált arab tavasz egyik vívmánya maga Líbia, amely gyakorlatilag csupán csak a térképen létezik. Az ország még most is ott tart, hogy belesüllyedt a polgárháború mélységes bugyrába és ez nem érdekli sem az Amerikai Egyesült Államokat, sem pedig az Európai Uniót!

Líbiának gyakorlatilag nem léteznek nagyon rendfenntartó szervei, hogy a nemzetközi bűnözőt, - aki halottnak adta ki magát hamis papírokkal - el tudnák fogni.

Ha azt vesszük, ami az olasz bizonyíték, akkor rájöhetünk, hogy világunkban milyen gigantikus mocskosságok vannak, amelyek népeket, nemzeteket, országokat fertőznek rövid idő leforgása alatt.

Ermias Ghermayhoz ezt mondta:

„Csekély veszteség a Lampedusánál tengerbe veszett 366 ember”

Lampedusai targédia áldozatai Lampedusai tragédia áldozatai

…és, amiről talán már csak az unokáink sem fognak beszélni, az a háttérhatalom, amelyről jobb inkább nem tudni. A fogaskerék (ha tetszik sakktábla) szereplői az Európai Unió és az USA. Nemzetek politikusai, kik megbízottak a nagy játszmákban.

Amerika pedig azzal van elfoglalva, hogy újabb ellenségeket találjon, holott, már a farkas bent van az öreg kontinensen. A tényeket kozmetikázhatjuk, de a valós hátteret talán nem fogjuk megtudni soha?

tragedy_in_lampedusa_21027751

Forrás: alfahir

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com