Rejtélyes alumínium darab került elő, ami bizonyíthatja, hogy UFO járt a Földön! – videó

Erdélyben a Nagyenyednél talált alumínium darabról eddig hallgattak. Lehetséges, ez a tárgy bizonyítéka annak, hogy a Földön már 250 ezer évvel ez előtt UFO járt.


Az alumínium tárgyat még 1973-ban találták, de mindmáig elhallgatták létezését. A tárgyat 12 féle fémből ötvözték, amelynek 90 százaléka alumínium.

1

A fémtárgyat a svájci CERN vizsgálta be és korát 250 ezer évesre becsülte.

Természetesen sokan kizárják annak a lehetőségét, hogy földönkívüliektől származna a tárgy. Mihai Wittenberger történész úgy gondolja, hogy ez nem más, mint egy második világháborús Messerschnmitt ME 262-es gép futóművének egyik alkatrésze. A tudós így megcáfolja a 250 ezer éves kort.

Amikor a tárgyat 1973-ban megtalálták, rajta kívül 3 másik tárgyra bukkantak 10 méteres mélységben. Úgy gondolták, hogy egy fejsze lehet és elszállították Kolozsvárra.

5

A tárgy önmagába véve egy nagyon egyszerű dolognak tűnik, de vannak rajta zavarba ejtő dolgok. Méghozzá a síkidomi jellegzetességek, amelyeket csak bonyolult mechanikai rendszerrel lehet előállítani.

A tárgyról jelenleg nagy viták folynak, mert egyesek erősen ragaszkodnak ahhoz, hogy az alkatrészt földönkívüliek hagyták hátra.

Gheorghe Cohal román ufológus szerint a laboratóriumi vizsgálatok is alátámasztják, hogy a darab földönkívüli eredetű. Ugyanis összetétele olyan fémeket tartalmaz, amelynek kombinációja összeegyeztethetetlen a Földön ismeretes technológiával.

2

3

4

6

7

8



Forrás: ma.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com