Rendőröket küld a Belügyminisztérium a magyar templomok védelmére

A július 26-án Franciaországban történt, az iszlamisták által elkövetett templomi túszdráma és gyilkosság után Magyarországon is megerősítik az egyházi épületek védelmét. – számolt be róla az index.


Múlt vasárnap Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője is ezt tapasztalta, amikor egy rendőrt vett észre a templomkertben.

Iványi kérdésére a rendőr azt mondta, hogy „biztonsági megfontolásokból” küldték oda, de csak a templom elé, az istentiszteleten nem vett részt, „megtiltották neki, és fegyveresen nem is léphet be”.

12407819_82e00b283a91ef1dac5676364ab3ecf4_wm

Iványi ezután levélben megkérdezte Pintér Sándor belügyminisztert és Balog Zoltán minisztert, hogy miért történt mindez. A levél eljutott az indexhez is, a lap ezután a belügyminisztériumtól kért tájékoztatást.

Az Indexnek a belügyminisztérium azt a választ adta, hogy "az állampolgárok biztonságérzetének fenntartása, javítása érdekében" a rendőrség a templomok, valamint az egyházi intézmények környékén kiemelt figyelmet fordít a rendőri jelenlét biztosítására, különösen a misék, istentiszteletek, más vallásgyakorlással összefüggő rendezvények időpontjaiban."

templom31-e1470472203330

A járőrök csak az épületen kívül tartózkodhatnak, az istentiszteleten, misén nem vehetnek részt.

A belügyi tárca arra nem adott választ, hogy meddig tart ez a fokozott védelem. Azt sem közölték miért kellett ezt bevezetni és kaptak-e olyan információt, hogy magyar egyházi intézménynél támadás történhet.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com